válaszol:
Dr. Mészner Zsófia
gyermekinfektológus,
az Országos Gyermekegészségügyi Intézet
főigazgatója
Kérdések Válaszok
További kérdések és válaszok: 1-20, 21-40, 41-60, 61-80, 81-100,
(utolsó frissítés: 2005.05.13.)
122. Valóban sovány? (2005.05.13.)
Tisztelt doktornô.
Gyönyörě kislányom most lesz 14 hónapos. Semmi probléma nincs vele, kortársainál sokkal fejlettebb. Két szavas mondatokban is képes kifejezni magát, érti a fent-ent, jobb-bal fogalmát. 11 hónapos korában kb. 80 szót használt és szaladt. Hat és fél hónaposan kapaszkodva járt, négy hónaposan mászott, egy hónaposan már háton csúszva képes volt egyik szobából a másikba átközlekedni. Mindezt azért írom le, mert háziorvosunk nagyon nem volt megelégedve a fejlôdésével. Szerinte a gyerek sovány. Egy évesen 10 kg 36 dkg volt és 80 cm. 50 cm-rel és 3500 gr-mal született. Hetente kellett súlymérésre járnunk, kezdetben végigpróbálta rajta a teljes homeopátiás eszköztárt, majd Béres cseppet és gyomorsavkészítményt javasolt, amit én nem adtam neki, mert az étvágyával nincs baj, a fogait meg nem tenném tönkre, ha nem muszáj. A doktornô szerint nem elég jó a tejem, azért nem gyarapszik, ugyanis kislányom fô tápláléka az anyatej. Megeszik mindent, ha van kedve, de nem az elôírt mennyiségben. Leginkább a zöldségeket szereti, gyümölcsöt is fogyaszt és nagyon szereti a kölest, kukoricát, egyéb gabonákat. Húst is eszik, de azt mértékkel. Joghurtból csak a natúrt fogyasztja, eszik túrót, sajtot, nyersen paprikát, paradicsomot, hagymát, retket. Édességet szerencsére ritkán fogad el, pedig a rokonság kitartóan próbálkozik. Csak vizet iszik és anyatejet. Úgy érzem, jól van összerakva a gyerek. A kortársainál magasabb, és tényleg fejlettebb is. Soványnak nem látom, bár semmi pocija nincs és csupa izom, de amennyit mozog, nem is csoda. Járunk úszni, tornázunk, jógázunk, futkosunk, masszírozom.
A háziorvos hat hónaposan tápszert akart neki adatni, és tömni (ezt ô mondta), valamint fejlesztôpedagógushoz küldeni, mert még nem ült. Azt mondta, próbáljam ültetni. Nem próbáltam, ennek ellenére még aznap felült, egy hét múlva felállt, és két hét múlva kapaszkodva járt.
Kérdésem, tényleg sovány a gyerekem, és tényleg táplálkozási problémába torkollunk, mert még mindig sokat szopik (éjszaka már nem, de nappal igény szerint, de emellett reggel, délben, este, tízóraira, vacsira mást is eszik, bár néha tényleg keveset)? Nagyon aggódom, mert a legjobbat szeretném neki, és úgy érzem, ô elégedett a helyzettel. Én is az vagyok, nem eröltetnék semmit, ha nem muszáj. A családom adja a remek tanácsakat a cukros teával, csokival stb. hogy hízzon, de én nem akarom elhízlalni, és olyanokra szoktatni, amik ártanak, és feleslegesek. Elôbb-utóbb úgyis enni fogja, ha közösségbe kerül, de addig inkább nem ilyenekkel etetném. Köszönöm, válaszát: rózamama
Nem szoktam soha, elvi kérdés ez számomra - egy kisgyermeket megítélni úgy, hogy nincs módom nekem magamnak is megvizsgálni. Ha a házi gyermekorvos véleményével nem ért egyet, megmutathatja a kislányát másik gyermekorvosnak is, és akkor ki fog derülni, hogy valóban van-e a kicsinek elmaradása.
A különbözô hízlalási ötletekkel én sem értek egyet, az ön elmondása szerint ez a gyermek megeszik mindent, amit csak kell a fejlôdéséhez. Hogy a végeredmény milyen, azt azért szakemberrel - ha kell, akkor egy másikkal is - lehet leméretni.

Mészner drnô
121. Mi lesz a látásával? (2005.05.13.)
N.Gy. vagyok. Van egy hathetes kislányom (szül 2005.03.22.-én 2,190g-al iker \"b\" baba, a tesója 2,99g volt), inkubátorban volt, ezért vissza kellett vinnünk szemészetre, ott az orvos azt mondta halvány a pupillája, de nem magyarázta el, evégett mire számíthatunk. Azt kérdezném, mi történik majd a kislányom látásával? Látatlanban nem tudok semmit sem erre válaszolni, orvosi véleményt le tudok közérthetôre fordítani, de vélekedést nem.

Mészner drnô
120. Mucoviscidosis (2005.05.13.)
Kedves Doktornô! jelenleg másfél éves gyermekem mucoviscidosisban szenved, de csak diagnosztizáláskor volt kórházban, azóta is voltak kis tüdôgyulladások, de a gyermekorvosunkkal együttměködve jól gyógyultak. Kérdésem mikor kezdhetünk közösségbe járni, eredetileg azt terveztem, hogy 2 éves korában visszamegyek dolgozni. Nagyon kellene kerülnünk a betegségeket. A másik kérdésem, hogy ajánl-e ön kíváló infektológusként olyan védôoltásokat, mint pneumococcus elleni, hány éves korban? és RSV elleni, ehhez, hogyan tudnék hozzá jutni.
Nagyon együttměködünk a háziorvos gyermekorvosunkkal és a pulmonológusunkkal is. Tornázunk, inhalálunk, sprayk, gyógyszerek az emésztése is érintett, szépen fejlôdik, megy, stb. Azt szeretném kérdezni, hogy miért kell 3 napot a pulmonológián töltenünk a közgyógy meghosszabbításához, sajnos tele van nagyon komoly, köhögôs betegekkel, félek, hogy valamit elkapunk. Nagyon köszönöm a válaszát, a védôoltásokkal kapcsolatban nagyon várom, javasol esetleg valami mást is? Köszönöm: Kata
A mucoviscidosis olyan betegség, amelyben érdemes és fontos ebben a kórképben speciálisan jártas és tapasztalt szakember gondozásába kerülni - ezt ajánlom önnek is a figyelmébe. Minden olyan védôoltást érdemes megkapnia a gyermekének, ami légúti fertôzések ellen védheti - így az említetteket is. Sajnos, az RSV profilaxist jelenleg csak igen nagy költséggel, saját kasszából lehet megoldani, de
esetleg érdemes alapítványi támogatás után néznie.

Mészner drnô
119. Napközben önálló (2005.05.13.)
Tisztelt Doktornô! Kisfiam hamarosan 3 éves lesz. Napközben önállóan elmegy egyedül pisilni és kakilni is, de éjjel elôfordul, hogy bepisil. Többször észrevettem napközben hogy fogdossa a kukiját. Erre szeretnék választ kérni, hogy ez mitôl fordul elô? Tisztelettel: B Bea Nem tudom, mi oka lehet - a házi gyermekorvossal beszélgessen el minderrôl, ô ismeri a kisfia eddigi fejlôdését.

Mészner drnô
118. Veréssel nevelnek (2005.05.13.)
Tisztelt doktornö! Igazam van abban hogy a gyereket ha meg születik akor kedvesebb kéne velle lenni és akor a késöbiekben nem kéne verni? Meg abban hogy ha már \"kamasz\" a gyerek akor ugy lehet azon változtatni hogy ne legyen kamasz hogy nem kibálunk vele hanem szépen kérjük és leülünk vele megbeszéljük a dolgokat!?
Vikkkencs!
Senkit nem lehet szerintem veréssel nevelni, az inkább idomítás és nem nevelés. Ha mégis ilyesmi történik, elôször a védônô-gyermekorvos az a két személy, akihez fordulnod kellene, ha családon belül nincs senki, aki melléd állna...

Mészner drnô
117. Asztmatikus betegség (2005.05.5.)
T. Doktornô! Kisfiam 6 éves. Nagyon beteges, ami azt jelenti, hogy 2 hetente van valami probléma. Állandóan megfázik. Jár sportolni, de a sport végén is úgy köhög, mintha meg akarna fulladni. Többször is volt már kórházban, amire azt mondták, hogy asztmatikus betegség. Mit tehetek, hogy ne kelljen neki állandóan gyógyszereket szednie és egészséges legyen. Talán van valami immunrendszer erôsítô. Kisfiam nagyon rossz evô is, de az eleven, örökmozgó gyerekek közé tartozik. Kérném ha tud, segítsen. Köszönettel: Krisztina A légútai lehetnek érzékenyebbek az átlagosnál a kisfiának - ettôl még erôs, egészséges felnôtt is válhat belôle, ám szüksége lehet gyermektüdôgyógyászati gondozásra, ill. kivizsgálásra, ha ez még nem történt meg. Akinek "állandóan" kell gyógyszereket szednie, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy élete végéig, csak azt, hogy tartósan, ha ez szükséges ahhoz, hogy együtt tudjon élni a minket körülvevô, nem mindig tiszta levegôjě környezettel...
Tehát: gyermekpulmonológust kell keressenek..
Mészner drnô
116. Tápszer (2005.05.5.)
Egy ismer›söm 6 hónapos csecsem›jének rossz lett a vérképe, úgy néz ki, hogy vérszegény. A kérdésem, lehet-e ez attól, hogy a kezdett›l tápszert kapó gyermek az el›írt mennyiségnél kevesebbszer és kevesebbet kapott enni, és most napi 3x van etetve, de csak almával és tápszerrel (A súlya a korának megfelel›). Semmi más gyümölcsöt nem kap, zöldségféléket egyáltalán nem. Régebben remegett is, a szemét elég kés›n fókuszálta, hörögve veszi a leveg›t, nem tornáztatják és nincs leveg›n. Milyen következményei lehetnek ezeknek a testi és szellemi fejl›désére nézve? Köszönettel: Rebi Azt ajánlom, hogy ne igyekezzen laikusként egy hat hónapos csecsemô etetésébe beavatkozni kívülrôl, mivel az a tapasztalatom, hogy függetlenül attól, hogy önnek igaza van, vagy sem, nem fogják megköszönni, és nem lesz semmilyen befolyása sem arra, ami történni fog..

Mészner drnô
115. Csak gyümölcsöt? (2005.05.5.)
Tisztelt Doktornô!
Én részben a Testkontroll szerint táplálkozom, ami délelôtt kizárólag gyümülcsöt ajánl. Ezt csinálom már több, mint 3 éve, semmi rosszat nem vettem észre. Az érdekel, hogy ha a másfél éves kislányom is csak gyümölcsöt kap egész délelôtt, semmi mást, az elegendô-e neki, illetve nem csinál-e savat, vagy bármi más rosszat? Egyébként ebédre, ill. vacsorára mindenfélét kap.
Válaszát elôre is köszönöm! Üdvözlettel: Kata
Minden gyermeknek a saját családjában kell megpróbálnia felnôni, ami azt is jelenti, hogy ahhoz fog alkalmazkodni amit lát. Nem vagyok híve annak, hogy a saját elképzeléseinket ráerôltessük a gyermekeinkre - de nem hiszem, hogy baja lehetne abból, ha gyümölcsöket fogyaszt. Én csak annyit tennék, hogy nem akadályoznám meg azt sem, hogy egyen mást is, ha szeretne.

Mészner drnô
114. Calcium tabletta (2005.05.5.)

kedves Doktorn› nagyon örülök hogy ilyen oldal is inditottak hiszen sokan vagyunk \"aggodó szül›k\" nekem már 6 éves a fiam és › is eléggé beteges gyerek volt úgy néz ki kezdi kin›ni. Nekem csupán egy kérdésem volna sokat fájlalja a lábszárát és úgy néz ki hirtelen n›l. Err›l már beszáltünk a háziorvossal is igaz › nem mondta de én id›nként adok neki calciumsandoz-t. Remélem ugye ezzel nem teszek különösebb kárt benne?
Köszönettel: egy most már gyakorlott szül›

Nem tesz rosszat egy-egy Casandoz tablettával, de mindazt, ami abban van, tejtermékekkel is felajánljhatja a fiának. Valóban lehet a lábfájdalom ártalmatlan tünet, de, ha nem múlik, ill. gyakran ismételôdik az elôfordulása, tegyen errôl alkalom adtán ismét említést a házi gyermekorvosának!

Mészner drnô
113. Megfázik és fullad(2005.05.5.)
Tisztelt Doktornô! Az én kérdésem az lenne, hogy kisfiam, aki 6 éves mindig nagyon könnyen megfázik és fullad. Ha már beszívja a hideg levegôt, akkor is csúnyán köhög. Kórházba is többször volt, ahol azt mondták, hogy asztmatikus eredetü. Kb. kéthetente beteg és nagyon érzékeny, pedig sportol is. Mit tegyek, hogy kicsit erôsebb legyen az immunrendszere és ne betegedjen meg és a tüdeje is erôsebb legyen. Talán az úszás segitene.? Elôre is köszönöm válaszát. Ha figyeli a válaszaimat, talán kiderül, hogy anélkül soha nem adok egyetlen szülônek sem a gyermeke állapotát megítélô szakvéleményt, hogy megvizsgálhattam volna.
Elvileg az úszás jó ötlet, csak segíthet. Mind egészségi, mind pedagógiai szempontból igazi elônye annak volna, ha nemcsak a gyerek járna úszni, hanem pl. az egyik, vagy akár mindkét szülô is...

Mészner drnô
112. Még nem tartja a fejét (2005.05.5.)
Jó napot kívánok!
Az én kisfiam 2 és fél hónapos, és még sajna nem tudja tartani a fejét, és még ülni sem tud.
Ez normális, vagy ha nem, akkor mit kell ilyenkor csinálni. Anyuka
Ne siettesse az idôt - inkább beszélgessen az aggodalmáról a házi gyermekorvossal, védônôvel. Egyetlen kisgyermeknek sem lehet elôírni napra szabott mozgásfejlôdést...
Mészner drnô
111. Pikkelysömör (2005.05.5.)
Másfél éves kisfiunknál nemrég diagnosztizált a b›rgyógyász pikkelysömört. Gyermekorvosunk azonban reményt keltett bennünk azzal, hogy a pöttyök akár a pytiriasis rosea nevě betegségt›l is lehetnek. Azóta újra több pötty lett rajta - mi a melegre (is) fogjuk és hogy sokat volt a napon a pici. Szeretnénk minél többet megtudni a kisgyermekkori pikkelysömörr›l és a pytiriasis rosea-ról is. Köszönjük!Peti szülei Mindkettôrôl gyermekbôrgyógyász kollégák tudnak részletesen felvilágosítást adni, de a világhálón is biztosan találhat információkat.

Mészner drnô
110. Mindent a szájába vesz (2005.05.5.)
Kedves Doktornô!
15 hónapos kislányom már elég korán elkezdte a tárgyakat a szájába tenni. Eleinte megmosolyogtuk, elmondtuk nem szabad. Minél aktívabb lett, annál több veszélyforrásról próbáltuk lebeszélni (pl. kábelek). A doktornônk azt mondta ez normális állapot, majd kinövi. A helyzet szinte változatlan. Abban reménykedtem, hogy most már eljön a tavasz és mehetünk mindenfelé vele. Sajnos ez nem így van, mert ha kiveszem a babakocsiból, rövid séta, játszás után lehajol és vmit biztos fel is vesz a földrôl. Jobbik esetben nem veszi a szájába (csak a piszkos kezét késôbb), de sajnos többségében azonnal a szájába vesz mindent. A hétvégén a Margitszigeten a kavicsokat, ma délelött pedig a homokot tömte a szájába.
Jelenleg egyetlen foga sem jön, így tényleg nem tudom mit kezdjek vele.
Köszönettel, Barbara
Türelem, ez bizony így megy, de évek távlatából Ön is meg fogja mosolyogni a mostani aggodalmát... Egyet lehet tenni: lehetôleg minden le- és félrenyelhetôt elrámolni a közelébôl és folyamatosan résen lenni......

Ha jól visszaemlékszem az én kicsi lányom "kostolgatásaira", ilyenek jutnak eszembe: földigiliszta, katicabogár, kulcsok, saját, nehezen ráadott cipôje, cica farka (az üvöltés jelezte a cica részérôl), dugó, kés, olló..stb..stb..
109. Arcüreggyulladás (2005.05.5.)
Én azt szeretném megtudni, hogy ha a 2 éves lányomnak már az idén többször volt arcüreg gyulladása - és az orvos azt állapította meg nála, hogy nagyobb az orrmandula és ez okozza az állandó visszaesést - javasolják e az orrmandula kivételét? Nem e-mailben megválaszolható ez a fontos kérdés - szakemberek - fül-orr-gégész és a gyermekorvos - javasolhatják, hogy kell-e, érdemes-e ilyen beavatkozást végeztetni, vagy sem.
Mészner drmô
108. Szobatisztaság (2005.05.5.)
AZ ÉN lányom 5 éves ugy került óvodába hogy szoba tiszta teljesen. erre rá cáfolt 3 ónap után azóta is tart 2 éve. Mára már ott tartunk, hogy nap k›zben is be pisil . KÉREM TANÁCSÁT ÉS KEZELÉSE FOLYAMATÁNAK MENETÉT... A következôket tenném:
1. beszélnék az óvónôvel, hogy ô milyen problémát lát itt, mert kellene, hogy lássa, valami nem stimmel
2. beszélnék a házi gyermekorvossal, hogy ô mit ajánl, mert a probléma magától nemhogy javulna, romlik. Kérdés, nem kell-e valamilyen szempontból vizsgálat is - pl. arra nézve, hogy a vizeletürítés rendben van-e, stb.
3. Ha nincs szervi, ún. organikus ok, akkor következô lépés a gyermekpsychológus segítsége.

Nincs mire várjon, kezdje elmihamarább az intézkedést.
Mészner drnô
107. Allergia? (2005.05.5.)
Het honapos ikreknek vagyok az anyukaja. 36 hetre szulettek, 2.5kg-mal, azota fiam 9.3kg es 72cm, kislanyom pedig 7.6kg es 71cm.
Jokedvu elenk babak, sokat jatszunk nevetunk, am az utobbi idoben korosan aluszekonyak. Ez azert furcsa, mert az elso 4 honapban kb 7 orat aludtak ejjel, nappal meg max egyet, azt is 10 perces lebontasokban. Ez nem tulzas!
Kb 2 honapja nem kapnak ejjel enni, at is alusszak az ejszakat este 8 es reggel 6 kozott. Akkor reggeli, majd megint alvas kb 9ig. De mar 11 tajban alig tudom ebren tartani oket, ilyenkor meg jo 2 es fel ora alvas majd du. 4 tajekan meg egy fel ora-ora. Ez igy nagyon kenyelmes, de engem aggaszt!
Kislanyomnal meg az is megfigyelheto, hogy jokedvu ebredes utan egy fel ora jatek mulva mar nyugos, a szemet dorgoli. Egyedul mar alig hajlando jatszani, pedig korabban nagyon onallo volt. Most allandoan kezben akar lenni, amit persze a fiam egy ido utan megreklamal.
Masik tunete, hogy allandoan vakarodzik, mar mindenfele kremet es furdetoport felirt az orvos, a bore egy idore megnyugszik (meleg foltjai vannak, mi a tropusokon elunk) aztan megint kiuteses. Akkor is vakarja magat, amikor nincsenek pottyei.
Van-e olyan belso eredetu v. psziches problema, ami ilyen viselkedesben nyilvanul meg? A gyerekorvos szerint teljesen egeszseges, csak valamilyen allergia zavarja. En viszont felek, masrol lehet szo. Azt meg meg kell emlitenem, hogy az etvagya sem a regi, az utolso honapban nem is hizott a korabbi mertekben, 300gr 500 helyett.
Minden anya aggódik, errôl nem tehetünk, azért kell a gyermekorvost is megkérdezni - ha ô rendben találja a gyermekeit, neki érdemes hinnie. Anélkül, hogy látnám ôket, nem mondhatok értelemszerěen biztosat, de sem a súlygyarapodás lassulása nem těnik aggasztónak (minden gyermek súlygyarapodása lelassul idôvel) sem az alvásigényük, pláne figyelembe véve az éghajlati tényezôket.
Ebben a korban nem jellemzô, hogy bármilyen psychés ok miatt vakaródzon bárki, tehát ebben is inkább a doktor véleményét fogadom el én is, de nem látva ôket, ez csak gondolat maradhat.

Mészner drnô
106. Mandulagyulladás, nátha (2005.04.28.)
Tisztelt Doktornô!
Azt hiszem egy elég gyakori problémám van, de mégis szeretném kérni az Ön véleményét vele kapcsolatban.
2001. 04. 29. -én született meg kislányom, J. B. 8 hónapos koráig nem volt beteg, de akkor elkezdôdött, s azóta szinte folyamatosan beteg. Eleinte kb. 2 havonta volt neki mandulagyulladása. Alig múlt 1 éves, már 2-szer volt neki gennyes, tüszôs mandulagyulladása. S 2 éves koráig eljutottunk odáig, hogy a végén ez a gennyes, tüszôs \"dolog\" már 3 hetente visszatért. Mindezt persze 39 - 40 fokos láz kísérte, volt közben tüdôgyulladás, arcüreggyuladás, herpeszes mandula s hasonló dolgok, de náthás kb. csak 2- szer volt, s a füle sem fájt soha. Szerintem az összes létezô antibiotikumot kipróbáltuk. 2 éves alig múlt, mikor a gyerekorvosunk és a gégészünk úgy döntött, hogy ki kell szedni az orr- és a garatmanduláit is. Kész tortúra volt, 4 orvos nézte meg, s mindegyik a sürgôs mětétet javasolta. Már alapállapotban is összeértek, s lyukacsos felületěek voltak a mandulái. A mětét sikeresen, szövôdménymentesen lezajlott. S ezután jött 3 évesen az óvoda. Eleinte nem is volt beteg, még örültem is, hogy ilyen \"jól \"megúsztuk az elsô hónapokat. De egyszercsak elkezdôdött, ami a mai napig is tart: folyamatos nátha, aminek mindig fülfájás / középfülgyulladás, vagy most éppen fülkürtgyulladás / a vége. S ilyenkor orrcsepp, köptetô, s sajnos megint elég gyakran antibiotikum. Már vettem neki orrsprayt /tengervizes/, próbáltuk a Broncho Vaxom / nem biztos , hogy jól írtam / kúrát is, jelenleg 4 féle vitamint szed.
Szeretném már látni ennek a dolognak a végét. Ehhez szeretném kérni, s várom javaslatait, észrevételeit.
Köszönettel: J. T. M.
Soha nem foglalok állást egyetlen gyermek betegségét illetô konkrét kérdésekben anélkül, hogy magam is megvizsgálnám - tehát csak annyit tudok Önnek vígasztalásként írni, hogy a kisiskoláskorra minden bizonnyal "látni fogja mindennek a a végét", mert a tapasztalat szerint még a kisebb korukban rengeteg légúti nyavalyával küzdô gyerekek immunrendszere is beérik erre és a béke idôszaka következik.

Mészner drnô
105. Sovány-e ? (2005.04.28.)
gyermekem 11 honapos de csak 7 kg jó étvágyu de azt mondják, hogy sovány És mi a kérdése?
A gyermeke testi fejlôdésének megítélése olyan kérdés, amit a házi gyermekorvossal kell megbeszéljen.
Mészner drnô
104. Az óvodában nem szobatiszta (2005.04.28.)
Jónapot kívánok! nagyon nagy problémám van, a kisfiam 5 éves, középsô csoportos ovis. szobatisztán került az oviba, de sajnos pár hónapja bepisil és bekakil. egyre rendszeresebben, most már naponta. azt mondja ô nem tudja, hogy bepisil, de látom, hogy feszeng és visszatartja. Hogyan tudnék rajta segíteni??? Mindenképpen a gyermekorvossal beszéljen elôször és az óvonôvel. Ha ôkis egyet értenek, a gyermekpsychológus a következô lépés. Ne halogassa a dolgot, magától nem várható, hogy rendezôdjön!

Mészner drnô
103. Súlyfejlôdés (2005.04.28.)
Tisztelt Doktornô!
7 hetes kislányom vegyes táplálást kap (anyatej és tápszeres kiegészítés). 2700 g született és most 4100 g. A problémám az, hogy sokszor bukik és nem tudom, hogy a megevett mennyiségnek megfelelôen eszik-e. Egy adagja 25-30 anyatej és ehhez kap 70-80 (esetleg 90) tápszert. Elegendô ez egy ekkora csecsemônek? Hónapról, hónapra kb. hogy nô a megevett táplálék mennyisége (több szakirodalmat olvastam, de erre sehol sem kaptam választ)?
Köszönettel várom válaszát: Éva
házi gyermekorvossal kell mindezt megbeszélje - a súlyfejlôdése mindenesetre több, mint megfelelô a kislányának, aggódnia, így távolról nézve, nincs miért ...

Mészner drnô
102. Csuklás (2005.04.28.)
8 éves lányom nem rendszeresen, de kb. 2-3 havonta sokat csuklik ilyenkor 2 napig is megszakitásokkal. Mi az oka? Ártalmatlan jelenség a csuklás, a rekeszizom görcsös állapotával függ össze, bár bosszantó lehet. Nem tudom, mitôl lehet.
Mészner drnô
101. Miért vagyunk betegek ? (2005.04.28.)
Tisztelt doktornô nekem az a megtisztelô mondatomvan mgának hogy nem szeretek beteg lenni mert az nem jó dolog de vért adni a nôvérnek az sem esik jól meg szurit kapni sm mert én egy kicsike lány vagyok hatt évves és most nagyon örülök hogy most nem vagyok beteg. De az lenne a kérdésem hogy miért vagyunk sokszor betegek? Bizony, nagyon igazad van, nem jó betegnek lenni - de ha te, már hat évesen olyan bátor vagy, hogy segítesz a nôvérednek meggyógyulni, NAGYON SZÉP ÉS NEMES CSELEKEDET TÔLED!!

Nem könnyě arra válaszolni, amit kérdeztél - mivel nem tudjuk mindig megmondani, sajnos, hogy valaki miért lesz beteg. Azt még általában könnyebb megmondani, hogy éppen mi baja, de az okok nem mindig kideríthetôk. Sokat, nagyon sokat kell tanulni neked is, másoknak is, hogy egyre többet lehessen minderrôl megtudni, mert csak akkor lehet segíteni. Te annyit tehetsz, hogy igyekezz jól tanulni és segíteni otthon, amiben lehet, hogy a nôvéred is hamar felépülhessen...

Mészner drnô
Kérdések 2005. szeptemberétôl »
A kérdéseket név nélkül, vagy a levélíró által megadott álnévvel közöljük.