válaszol:
Dr. Gimesi Anna
csecsemô-gyermekgyógyász,
gasztroenterológus

Kérdések Válaszok
Kérdések listája idôrendben
(Kérdések: 500-519. )
 
500. Orrmandula (2006.7.25.)
Tisztelt Doktornô! A kisfiam 3,5 éves, áprilisban volt egy magas lázzal járó középfülgyulladása, most július elején szintén volt egy, de akkor láztalan volt. Csak az éjszakai fájdalmas fülfájásra kelt fel. Mindkét esetben felszúrták a fülét és antibiotikumokat szedett. Legutóbb az ôt ellátó doktornô említette, hogy az orrmanduláját ki kellenne vizsgáltatni, ha nagy vagy gyulladt, akkor kivenni. A gyerekorvosunk szerint a 2*-i eset még nem sok, majd ha 10* kell kivenni a manduláját. Gyógyszeresen vagy esetleg homeopátiás készítménnyel gyógyítható-e az orrmandulagyulladása meg-nagyobbodása? Ha mostanában kezdte a közösséget akkor lehetséges várni, de érdemes hallásvizsgálatot illetve orrváladék leoltást kérni.
 
501. Rejtett heréjěség (2006.7.25.)
Kisfiam 18 hónapos, bal oldali rejtett heréjěség gyanúja igazolódott esetében. UH-os vizsgálatra kaptunk beutalót, az eredmény megszületése után lehetséges a mětét. Szeretnénk megtudni, hogy a késôbbi életvitelére, valamint a szexualitására milyen negatív hatást gyakorolhat az egyoldali(meglévô) here. Pontosabban lehetséges-e, hogy a nemzôképessége fenyegetett, illetve lehet-e ettôl homoszexuális? Köszönjük: Vali
A legutolsó kérdésnek semmi köze az anatómiai eltéréshez. Ha a hormonális kezelés nem jön szóba akkor měteni célszeru, de ezt a választott gyermeksebéssszel érdemes megbeszélni. A késobbi nemi életre nem lehet következtetést levonni.
502. Köldökfájdalom és kiütések (Saci) (2006.7.25.)
Jó napot, szeretném a segitségét kérni. Három éves kislányunk arra panaszkodott, hogy fáj a köldöke körul. UH vizsgálat kimutatta, hogy a hasi nyirokcsomók meg vannak duzzadva. Vér, vizelet, székletminta rendben van, és ezen a panaszon kivül mást nem észleltem rajta. Voltak apro kis kiutések a vállán, de az szerintem ettöl a melegtöl, mivel 3 nap alatt el is multak. Ön mit javasol??? Saci Feltételezhetoen virusos fertozésrol lehet szó, ha egyéb tünete nem volt. A késobbiekben érdemes mégegyszer UH-ot késziteni.
503. Félelem és bizonytalanság (Paka) (2006.7.25.)
Kisfiam 15 éves, nem tudom, hogy a korral jár-e, hogy nagyon bizonytalan és teljesen negativ beállitottságu. Az iskolában is mondták a tanárok, hogy tudja az anyagot ,de bizonytalan ezért sokszor rosszabb jegyet kap. Fél a betegségektôl. Nekem volt egy rákos megbetegedésem, szerencsésen kigyógyultam belôle, de ô azóta retteg, nehogy baja legyen. Sok anyajegye és szemölcse van. Járunk ellenôrzésekre, de nagyon fél, nehogy bôrrákot kapjon. Kérem irja meg, hogy a korral jár ez az állapot vagy vigyem valahova. Köszönettel: Paka
Korral is járhat, de biztosan fokozottabban érzékeny az ilyen tipusu dolgokra. Jó lenne ezt a fokozott szorongást oldani. Ha ugy érzi nem sikeres az otthoni probálkozás, kérjen segitséget.
504. Elégtelen súlygyarapodás (Suzy) (2006.7.25.)
Tisztelt Doktornô! Kisfiam 11 hónapos és a legutóbbi súlymérésnél 7,600 grammot nyomott. 6 hónapos koráig kizárólag anyatejjel tápláltam és a gyarapodása normális volt /6700 gramm/. A szilárd táplálék bevezetésétôl /7 hónaptól/ elôször fogyás majd nagyon lassú, alig 200 grammos havi növekedés következett. A gyerekorvosom feliratta velem, hogy mit eszik a baba és most legutóbb arra ösztökélt, hogy tömjem, mert nagyon sovány. A baba nagyon jó kedélyě mosolygós élénk, átalussza az éjszakát. Nagyon aggódom az étvágytalansága miatt, de nem szeretném elrontani a gyerek hangulatát az erôltetéssel. Mi az Ön tapasztalata? Valóban abnormális a fiam súlya? Szükséges-e bármilyen drasztikus beavatkozás? Várom válaszát! Köszönettel: Suzy A drasztikus beavatkozás nem szükséges. Érdemes a vasanyagcsere irányában megnézni és megpróbálni ugy étkeztetni - de nem eroltetve-, hogy a megfelelo fehérjevitelt sikerüljön elérni.
505. Reflux, gondok az evéssel (2006.7.25.)
Tisztelt doktorn›! Ikerlányaim 5 hónaposak. Egyiküknek 4 hónapos kora óta vannak gondjai az evéssel, csak szopogatta a cumisüveget, és csak kb negyed óra múlva kezdett el enni. Egyik este a szokásos módon felébredt, de nem volt hajlandó enni. Ezt követ›en további 2 étkezést is kihagyott, de láttam, hogy éhes, nagyon sírt. Bevittük a Heim Pál kórházba, ahol 4 napot töltöttünk. Nyeletéses rtg-t és befúvásos vizsgálatot (helicobacter) is csináltak nála, de mindkett› negatív lett. A szakorvos azt mondta, hogy › ennek ellenére refluxra gyanakszik. Ulcogant-ot és Ranitidin port kapott. A bent töltött 4 nap alatt minimálisan javult, de még mindig volt olyan, hogy 1 órát is üvöltött, mire elkezdett enni. Kb. 1 hete csillapodtak a panaszok (a Ranitidint még mindig szedjük). Azóta is nehezebben eszik, nyugtalan evés el›tt, gyakran sír, és csak teát akar inni, ahogy meglátja a tápszert, sír. Aztán jóízěen megeszi, látszik rajta, hogy jólesett neki. Utána sincsenek panaszai. Az a kérdésem, hogy az elmondottak alapján lehet-e ez reflux annak ellenére, hogy minden vizsgálat negatív lett? Hogy segíthetek rajta, hogy ne legyen az evés ilyen rossz élmény a számára? Válaszát el›re is köszönöm! Üdvözlettel: V. Eszter Lehet a tünetei alapján reflux én is azt gondolom és a terápia is segitet. Ez egy hosszu folyamat hetek kellenek a javuláshoz és akkor jobban megitélheto a tünetegyüttes. Érdemes az ételek minoségére és suruségére is odafigyelni.
506. "cseppenés" (2006.7.25.)
Kedves Doktorn›! Unokahugom kisfia most négy hónapos, tüneményes baba. Az anyukáját az aggasztja, hogy amikor tisztába teszi, a pici mindig pisil egy pár cseppet. Minden egyes pelenkázáskor megtörténik ez, ugyanakkor ha szabadon hagyja a nagy meleg miatt a babát, a pelenka levételét követ›en már nincs "cseppenés". Lehet ennek a hátterében valamilyen organikus eredet vagy csak örül a baba? A gyerekorvos azt javasolta, hogy figyelje és ha súlyosbodik a tünet, beutalja vizsgálatra. Mit takarhat a "súlyosbodás"(lepisili?)? Köszönöm válaszát! Üdvözlettel: Rita
Érdemes vizeletvizsgálatot csinálni és hasi uh-ot.
507. vízivás (2006.7.25.)
Kizárólag anyatejes babáknak miért nem ajánlják a gyerekorvosok a vizet még kánikulában sem? Nem egészségtelen ez? M. Nem egészségtelen csak elég a folyadékbevitel, ha megfelelo mennyiségu és minoségu az anyatej.
508. bukás (Valéria) (2006.7.25.)
Kedves Doktornô! Kislányom 3 hónapos, anyatejes baba. Sokat bukik, de kiegyensúlyozott, mosolygós baba. A bukások között észrevettem némi különbséget. Délután környékén elôfordul, hogy ami visszajön belôle, az teljesen olyan mint a víz, semmi szaga, színe sincs, viszont olyan mintha az orrába menne, mert elkezd fuldokolni, és ilyenkor ki kell szippantani az orrát. Nem mindig fordul elô, és a gyermekorvosunk sem tudja, mitôl lehet. Ultrahang vizsgálaton nem találtak nála semmit. Utalhat ez valamilyen rendellenességre, vagy ez is el fog múlni mint a bukás? Köszönettel: Valéria
Gasztroenterológussal meg kell nézetni a nyelocsövet.
509. chew and spite (2006.7.25.)
Kedves doktorn› kiváncsi lennék rá mi az a chew and spite? És mik a tünetei
Ezt ilyen egyszerüen nem célszeru leirni, az ötlet honnan származik?
510. nyálkahártya (K.Kinga) (2006.7.25.)
Tisztelt Doktorn›! 2 és fél éves kisfiam szájában oldalt a nyálkahártyán ismétl›d›en kis, pirosas-feketés těszúrásnyi vagy picit nagyobb "pontok", sebek(?) jelentkeznek. Corsodyl oldattal kenegetve 1 nap alatt elmúlnak, de másnap vagy harmadnap újra el›jönnek. Mi lehet ez? És mivel lehet hatásosan kezelni? Válaszát el›re is köszönöm: K. Kinga
Vérképet és belgyógyászati vizsgálatot javasolnék.
511. köhögés és kiütés (2006.7.25.)
Tisztelt Doktorn›! Én egy 3 hónapos kisfiúnak vagyok az anyukája, és a problémám a következ›. Kb 3 hete reggeli ébredés után száraz köhögése van a gyereknek, ami néha napközben is el›fordul, de alvás után majdnem mindig. Nem er›lködik a köhögéssel, nem fullad, és nem is köhint sokat, de engem mégis aggasztott, mert eddig ilyen nem volt. A gyerekorvos megnézte, nem talált semmit, de kaptunk rá sinecod cseppet, amit kb 1,5 hétig szedtünk(2x5 cseppet). A köhögés maradt, a cseppeket elhagytuk. Mit›l lehet ez a köhögés? A cseppek beadása után 4 nappal kiütés jelent meg a gyereken, de ez lehet, hogy a gyógyszert›l független. A lábán jelent meg 1, majd még pár db, de néha el›jöttek, néha eltüntek, napjában többször is. Majd megszüntek, és újak keletkeztek. A karján is volt 1-2 db, és egyszer az arcán is, de az nem is jött vissza szerencsére. A pociján és a hátán nem láttam. Hólyag szerü is van közte, de általában nem hólyagos kiütés, szabálytalan szélě, piros udvarral körělvéve. A sinecodot már 1 hete elhagytuk, a kiütések még megvannak. Ha a piros udvar eltünik a kiütések akkor is látszanak, bár az sem mindegyik. A gyerekorvos azt mondta, hogy allergiás valamire, de 4 éves koráig nem lehet kideríteni, hogy mire. Én ezt nem is kétlem, de mégis mire? Csak anyatejet eszik. Kozmetikumból csak sampont használunk hetente 2x, de eddig erre nem reagált semmit. Ez csalánkiütés egyébként? Nem tünik úgy, hogy viszketne neki. És ez most ennyi, hogy allergia és ne foglalkozzak vele ha el-el těnik és panaszt nem okoz? Válaszát el›re is köszönöm.
Elobb is lehet vérbol tájékozodni, de nem tökéletes az eredmény az igaz. Elképzelheto az allergia, de ha nem találnak magyarázatot akkor léguti vizsgálkalat segithet. Ezzel összefügghet a köhögés, a keirása szerinr a reflux betegségrol van szó, ugyhogy én gasztroenterologussal kezdeném.
512. székrekedés (2006.7.25.)
Hogyan tudnek segiteni az egy honapos kislanyom szekrekedesi panaszain? Kislanyom anyatejes baba es mindig nagy erolkodesek utan sikerul neki 4-5 nap utan kakilni. Sz.M. Ritkán ugyan, de elofordulhat, hogy az anyatej zsirtartalma magasabb és azt nehezebb emészteni illetve az is lehet, hogy folyadékpotlásra van szüksége.
513. csapvíz (2006.7.25.)
8 hónapos kislányomnak lehet már rendes csapvízet adnom vagy még forraljam fel és úgy adjam neki?
Célszeru még forralni.
514. súlygyarapodás (2006.7.25.)
az én fiam 3 éves, 88 cm, 12 kg, a gyerekorvosunk azt mondta, átlagon aluli, kell e aggódjak ? köszönettel andi
Ha nem fáradékony, jókedvu és jól alszik akkor ez még elfogadható érték.
2006.8.7.
515. Éjszakai felriadás (Cirinke) (2006.08.07.)
12 éves fiam éjszakánként gyakran felriad úgy hogy › nem emlékszik rá, rohan, menekül sokkos és kitágul a pupillája már voltunk ct,mr.vizsgálaton nem találtak semmit. El›zmény, hogy az iskolában egy nagyobb gyerek megfojtogatta. Iskolát váltottunk, azóta nyugodt volt, semmi nem történt 2 hónapig, mostanában annyira fél ahogy felriad, magára zárta a fürd›szoba ajtót ahova épp berohant. Ezek az esetek éjfél körül jönnek rá. Kiváló tanuló és élsportoló focista ez a gyerekem. Kérem segítsen ha lehet, kétségbe vagyok esve. Cirinke jelszó.
Feltétlenül gyermekpsychológushoz kellene fordulni és o eldönti, hogy milyen irányt javasol. Homeopatha gyermekorvost is meg lehet próbálni, de csak kiegészitésként. Lakhely szerint a védono vagy a nevelési tanácsadó segithet az illeto szakorvos megtalálásában.
516. Visszatérô hurutos betegség (Orsolya) (2006.08.07.)
Tisztelt Doktorno! ... Mult december ota 2-3 havonta megbetegit valami (szerintem virus lehet) alt. arc- es homlokuregi fajdalmakkal kezdodik, hoemelkedes esetleg laz, es gyengeseg emesztesi zavarokkisereteben. Majd hurut alakul ki, kozben a garatomrol folyamatosan a gyomromba is jut valadek. Ezutan gyomor- es hasgorcsok jelentkeznek es gyengebb hasmenes, mely 1-2 hetig is eltart. Iyenkor mindig C vitamint es Smectat hasznalok. 2 honapja a nyakamon tobb kisebb mellett, 1-2 nyirokcsomo kb. 2 forintos nagysagura nott. (E mellett meg thyreoditiszem van es mytralis prolappsusom (elnezest, ha a latint nem helyesen irtam)). Mult heten is arcuregyulladasom lett, majd belazasodtam, hasgorcseim voltak es most hasmenesem van. Erdeklodom, hogy szekletvizsgalattal vagy valahogy meg lehet-e talalni ennek a betegsegnek az okat? Ugy erzem, hogy nem tudok ebbol kilabalni, pedig a ferjemmel (mar lassan egy eve) kisbabat szeretnenk es szerintem amig igy vagyok, nem hiszem, hogy fog sikerulni... Valaszat elore is koszonom. Udvozlettel: Orsolya
Eloször allergia irányában kell a vizsgálatot elkezdeni, de helicobacter pylori fertozést is ki kell szurni ebben a gasztroenterologus segithet. Ha megakad, jelezze.
517. Tejtermékfogyasztás (daremi) (2006.08.07.)
3,5 eves kisfiam utalja a tejet es a tejtermekeket. A DANONINO nevu joghurtot adom neki naponta, hogy valahogy potoljam a napi kalcium szuksegletet. Árthat az egeszsegenek ha ugyanazt a termeket eszi naponta, evekig? Probaljam kalcium tabletakkal potolni a kalcium hianyt, vagy adhatom a kedvelt Danoninot tovabbra is? daremi
Semmiképpen sem célszeru ezt a terméket adni, mert több benne a szintetikus anyag, mint a calcium pótlás. Ha egyáltalában egyéb tejterméket nem hajlandó fogyasztani akkor azt kellene elobb megnézni, hogy miért és utána a calcium pótlást meg lehet beszélni, de én nem tablettás formára gondolnék.
518. Nyálfolyás (2006.08.07.)
Tisztelt Doktorn›! A fiam két és fél éves, nagyon folyik a nyála (van hogy egy nap három- négyszer is átöltöztetem, mert teljesen átázik a polója). Ez néha csökken, de most 2 hete megint nagyon folyik. A fogai már kint vannak (kisebb korában mindig arra lett fogva). Mi okozhatja ezt, illetve hogyan lehetne megszüntetni?
Gyermekneurológiai vizsgálat az elsodleges, háziorvostól kérjen beutalót.
519. Erôs izzadás (Lillus) (2006.08.07.)
Kedves Doktorn›! A 9 hónapos kislányom feje és nyaka er›sen izzad, f›leg alvás közben, ugyanakkor el›fordul, hogy a lábai vagy kezei hěvösek. Nincs klímaberendezésünk, mégis úgy gondolom, elviselhet› a h›mérséklet a házban; kerülöm a túlöltöztetést. Azt olvastam, hogy a tarkó izzadása a kezd›d› angolkór jele lehet. Viszont a gyerekorvosunk már a lányom 4 hónapos korában lecsökkentette a D-vitamin adagolását heti 7 alkalomról 5-re (napi 1 csepp Vigantol), mert úgy érezte, hogy záródik a kutacsa. Önnek mi a véleménye? Válaszát el›re is köszönöm! Tisztelettel, Lillus
A heti 5 napi D vitamin elég a pótlásra. Az allergia válthat ki ilyen tünetet, azzal kellene kezdeni a további vizsgálatokat.
 
Ç elôzô kérdések kövsetkezô kérdések Č