Tisztelt Doktorn›! Kislányom
két éves és több hete fájdalmas a kakilás. Sebész megállapította,
hogy berepedt a végbele. Neogranormon ken›csöt és Betadynet
javasolt. Szorgalmasan kenegettük a ken›ccsel, este fürdés
után pedig a Betadynnal is kezeltük Több mint egy hónap
elteltével is elég gyakran fájt a kakilás, így visszamentünk.
Megnézte, annyit mondott, hogy nagyon csúnya a feneke
és Neogranormon mellé még a Lidocaint javasolta. A háziorvosunk
azt mondta, hogy fültisztító pálcikával kicsit belül is
kenjük be, el›ször Lidocainnal, és pár perc múlva Neogranormonnal.
A tisztába tétel, popsitörlés, kenés több hete egy rémálom,
most még pluszban a fenekébe nyúlkálni fültisztító pálcikával,
lassan gyerekkínzónak érzem magam. Mióta a probléma felmerült
és el›ször mondtam a háziorvosnak akinek tanácsára adtuk
neki a Laevolac szirupot, hogy elkerüljük a kemény székletet.
Azóta nem is volt kemény széklete, de a szirupot most
már nem szeretném adni, mert nem akarom, hogy aztán anélkül
már ne tudjon kakilni. El›tte se mindennap volt kemény
széklet, csak id›nként el›fordult, amikor leggyakrabban
el›fordult, akkor is hetente egyszer volt kemény a széklete,
de általában ritkábban fordult el› ilyen probléma. Még
a szirup adása el›tt is általában naponta, de sokszor
egy nap kétszer is volt széklete. A háziorvosunk a kérdésemre
azt mondta, hogy hónapokig eltarthat, míg begyógyul a
berepedés. Kérdésem van-e valami olyan homeopátiás szer,
amit ha beadnék neki (nem ken›cs, mert egyszerěen már
én is szenvedek, ha a fenekét kell kenni) az segítene
a berepedés begyógyulásában, hogy hamarabb meggyógyuljon.
Kérem, hogy e-mail címemre küldje el válaszát. Köszönettel:
D.Eszter
Ez igen nehéz kérdés, hiszan
homeopáthiás kenocsöt nálunk is lehet készittetni, de
jelenleg elég döcögös a kivitelezése. Azt gondolom, ha
tudja a Gazdagréti patikában kérdezze meg, hogy arsenicum
albumból csinálnak-e kenocsöt, mert azt javasolnám. Ha
abba akarja hagyni a szirupot, akkor helyette az étrendnek
kellene megfelelonek lennie, sok folyadék és rostos étel.
(Dr.Gimesi Anna)
1102. Bárányhimlô és allergia
(2007.03.13.)
Tisztelt Cím! Én Keszthelyen
lakom, ezért levélben szeretném megkérdezni azt, hogy
a bárányhiml› által kialakult allergia mennyi id› alatt
múlik el. Nekem a két kislányom bárányhiml›s volt, ›ket
kenegettem hint›porral és a kezemen olyan kiütések jöttek
ki, mint a csípés, de fáj, ég és be is vérzik, a b›röm
is pontban, a tenyeremen, térdemen, könyökömön. Keszthelyen
a b›rgyógyász azt mondta, hogy egy allergia alakult ki
a vírussal szemben és kaptam vírusellenes gyógyszert és
Loratadint és Polcortolone-t. Ezeket szedem, de még nap,
mint nap jön ki újabb, éjszaka f›leg. Azt szeretném kérdezni,
hogy ennek mennyi id› alatt kell elmúlnia és nem baj-e
ha még mindig folyamatosan jönnek a kiütések. Ezek 5 hete
kezd›dtek, de ezt az allergiás kezelést 2 hete kapom.
Köszönettel G.né M.Mónika
Ilyenrol nem tudok. A bárányhimlo
nem allergizál, esetleg a hintopor válthatta ki vagy valami
más, szerintem igy kellene az okot megkeresni.
(Dr.Gimesi Anna)
1103. Skarlát (2007.03.13.)
Jó napot kívánok! A 2 és fél
éves kislányom elkapta a bölcsödében a skarlátot, a lázat
38,5 C alá nem tudom levinni, a házi orvosunk nem jön
ki, bevinni nem tudom, mert messze van a rendel› és nem
rendelkezem gépjárměvel. Mit tanácsol, mit tegyek? Üdvözlettel:
G.V.Ágnes
Pedig meg kellene mutatni
gyermekorvosnak valamilyen módon, hiszen lehet a láznak
egyéb oka. A lázcsillapitást mindig másféle hatása csillapitokkal,
hutofürdovel és bo folyadék fogyasztással lehet csökkenteni.
(Dr.Gimesi Anna)
1104. Béres csepp és izzadás
(2007.03.13.)
Tisztelt Doktorno, 3 éves
a fiam és gyakran náthás. Kipróbáltam a Béres cseppet,
segített. A kérdésem az volna, hogy adhatom-e egyfolytában,
nem szukséges szunetet tartani, ha kiszedett egy egész
uveggel? Továbbá nagyon izzadós, foleg a fején és a hátán.
Tudna erre valamit javasolni? Koszonom.G.
Havonta érdemes szünetet
tartani. Az izzadás okát meg lehet találni, tessék a doktorukkal
megbeszélni.
(Dr.Gimesi Anna)
1105. Kiütések a bôrön
(2007.03.13.)
Kedves Anna! Kifiam 8 hónapos
és anyatejet kap. Néha kap tejtartalmu ételt, de egy két
kanállal, és most vettem neki tejpépet, azt kap kb 2 naponta
1 adagot. Apró pöttyök vannak az arcán, és ráadásul száraz
érzékeny a bôre, néha kis vörös foltok is kijönnek rajta,
a fětési szezon óta. Ezen kívül semmilyen más tünete nincs,
ami valamilyen allergiára utalna. Én azt gyanítom, hogy
valami még sincs rendben. Ön szerint mire gyanakodhatok?
Köszönettel: Sz.né
Valószinu, hogy késobbre
kellene halasztani a tej bevitelét.
(Dr.Gimesi Anna)
a kislányom 5 éves, a vizeletében
vért találtak. a labor eredmény: vizelet cukor...:negatív,
vizelet aceton...:negatív vizelet fehérje...:negatív vizelet
ubg...:normál vizelet bilirubin...:negatív vizelet vér...:negatív
vizelet Ph...:5.0 vizelet fajsúly...:kev.viz vizelet üledék...:baktok,
2-3 vvt, ca-ox.kristályok amúgy nem panaszkodik semmire,
nagyon aktiv, igaz a vizeletét képes egész nap tartani.
Van okom félni? Nagyon aggodom. Mire számithatok? Vesekô?
kérem válaszoljon, köszönöm "eper"
Vizelettenyésztést kellene
csináltatni, hogy lássák, van-e fertozés.
(Dr.Gimesi Anna)
1107. Étvágytalanság (2007.03.13.)
Kedves Doktorno! A kisfiam
5 eves. Soha nem volt joevo gyermek. Az utobbi idoben
viszont mar nem eszik semmit. Ha nem eroltetjuk az evest,
nem hajlando semmit sem enni. De mar semmit sem erdekli,
még a csoki sem. Tavaly aprilisban a vereredmenye nem
mutatott ki vashianyt. Altalaban faradt, egy-ket falat
megy le a torkan nagy nehezen, de azt is sok ideig a szajaban
forgatja. Mar ugy tunik, hogy dacbol nem eszik. On szerint
a rosszevo gyerek, ha nincs nala organikus problema, milyen
modon valhat jobb etvagyuva? Pedig adok neki vitaminokat
is. Most 19 kg es 116cm. Az orvos pedig nem aggodik, de
mi annal inkabb. Valaszukat elore is koszonom.
A leirt értékek jók. Én azt
gondolom akármilyen nehéz is, jó lenne kevesebb sulyt
fektetni az étkezésre. Meg kellene próbálni együtt enni
és többfélét tenni az asztalra. Az óvodában eszik?
(Dr.Gimesi Anna)
1108. Tartós zajártalom
(2007.03.13.)
A tartos zajartalom (emberi
hangos beszelgetes, TV, hajnali 2-4-ig, minden ejszaka)
milyen kovetkezmenyekkel jar egy 2 eves kisgyerek eseteben?
Kell-e komolyabban aggodnom, vagy csak -mivel en nem tudok
pihenni- latom problemasnak a helyzetet? egyesek szerint
a kisgyerek megszokja a zajt es nem lesz semmi baja emiatt.
Valaszt koszonom elore is.
Semmiképpen sem jó, persze
"hozzászokik", de az idegrendszer fejlodésének
nem árt.
(Dr.Gimesi Anna)
Dr. Tausz István válaszai, 2007.03.13.
1109. Vakbél és görcs
(2007.03.13.)
jo reggelt kivanok! A kislányomat
mütötték tavaly oktoberben vakbéllel, és azota görcs-szerüen
fáj a holyagja, szinte minden nap. A görcsök egy idö után
elmulnak. ultrahangon is megnézték, de semmit sem találtak
nála! Miért fájhat?
Vizelet vizsgálat történt-e,
sajnos vizsgálat nélkül pontosabbat nem tudok mondani.
(Dr.Tausz István)
1110. Tartós hôemelkedés
(2007.03.13.)
Tisztelt Doktor Úr! 9 és fél
hónapos kislányom kb. 3 héttel ezelôtt egy enyhe lázzal
(legmagasabb 38,2 C) járó betegségen esett át, amit feltehetôen
nagyobb testvérétôl kapott el. A két napig tartó kisebb
láz után még néhány napig nyěgösebb volt, aztán visszatért
a jókedve, viszont folyamatosan, még azóta is hôemelkedést
mérünk neki, általában 37,0 és 37,5 között. Egy hete elmentünk
a gyermekorvosunkhoz, aki egy kicsit pirosabbnak látta
a torkát, és a tartós hôemelkedés miatt vért vett tôle.
Gyakorlatilag jó lett az eredmény, enyhe lymphocyta szaporulat
(67%) volt kimutatható, ami vírusos eredetre utalhat.
Ezen kívül a kálium 5,9 mmol/l volt, de egyéb vesefunkciós
leletek negatívak voltak, úgyszintén a vizeletvizsgálat
eredménye is teljesen jó volt. A doktornô megnyugtatott,
hogy vírusfertôzésrôl van szó, majd rendbe jön, de a hôemelkedés
továbbra is tartja magát. Ugyanezen az orvosi vizsgálaton
féloldali emlôduzzanatot is felfedeztek kislányomnál.
Orvosunk szerint egyelôre ezzel nem kell foglalkozni,
mert amíg szopik a baba, ez elôfordulhat. Kérdéseim: Normális-e,
hogy még mindig hôemelkedéssel küszködünk? Esetleg milyen
egyéb vizsgálatokat javasolna annak érdekében, hogy kideríthessük
a tartós hôemelkedés okát? Összefügghet-e a hôemelkedés
azzal, hogy újszülöttkori BCG oltása még mindig nem nyugodott
meg? (Kb. 4 hónapos koráig többször is kifakadt, vérzett,
majd a reakció erôssége csökkent, de nemrégen is kicsit
jobban megduzzadt.) Az emlôduzzanat fennállása mennyi
ideig nem tekinthetô kórosnak? Csak a szoptatás befejezése
után várható a visszafejlôdése? Okozhatja-e anyai hormonhatás,
ami az anyatejen keresztül jut át a babába? (Még mindig
nagyon sokat szopik; mivel egyéb táplálékot csak ritkán
és akkor is minimális mennyiségben fogad el, fô tápláléka
még mindig az anyatej.) Köszönettel: K. Beáta
Ha a laboreredményei /süllyedés,
vérkép, vizelet normális/, és egyébként jókedvu, panaszmentes
a baba, akkor ne izguljon. Vannak olyan vírusfertozések,
ami után több hétig is megmaradhat a hoemelkedés, és utána
elmúlik. A BCG oltásnak nincs köze a hoemelkedéshez. A
szoptatás alatt az anyatejben keresztül átkerülo hormon
miatt lehet emlo duzzanat.
(Dr.Tausz István)
1111. Fájdalom a mellben
(2007.03.13.)
A gyermekem 10 eves es a jobb
melle nagyon faj (meg nincs kifejlodve az emlo!!!) -az
egyik mellbimboja kicsit pirosabb es tappintasra kemeny,
csomos (1 csomot erzek) Mi lehet az oka? Koszonettel H.E
!
Az emlo duzzanata nem jelent
problémát, de ha nagyon fáj akkor érdemes a sebészeti
ambulanciát felkeresni, mert lehet, hogy begyulladt.
(Dr.Tausz István)
1112. Ciszta a vesében
(2007.03.13.)
Tisztelt Dr.úr! Három hónapos
kisfiam veséiben 2 és 13mm közötti cystákat találtak UH
vizsgálat során, összessen 8dbot, vizeletvizsgálat rendben
volt. Kérem szíves felvilágosítását err›l a betegségr›l.
Tisztelettel: V.Renáta
Fontos tudni, hogy egyoldali,
vagy kétoldali az eltérés és hogy a családban elofordult-e
ilyen.
(Dr.Tausz István)
1113. Sokat beteg, vasszegény
(2007.03.13.)
Tisztelt Doktor Úr! Kisfiam
2,5 éves, 18,5 kg. Fél éve bölcsis és nagyon sokat beteg.
Megállapították, hogy nagy az orrmandulája. Most elkezdtem
neki Béres cseppet adni, nem sokat, napi 1*5 cseppet.
Azt szeretném megtudni, hogy szükséges-e mellette adni
a Vigantol cseppet? Valamint megállapították, hogy vasszegény,
ezért 2*10ml Maltoferfol cseppet kapott. Ezt kell adni
a Béres csepp mellett? Válaszát el›re is köszönöm: Éva
A béres csepp nyomelemeket
tartalmaz, nem helyettesíti sem a Vigantolt, sem a Maltofer
szirupot.
(Dr.Tausz István)
1114. Gyulladt bôr (2007.03.13.)
Kedves Doktor Úr! Kislányom
11 hónapos. 5 hónapos korától -azóta kapja a tápszert,
a nemi szervének környékén piros, gyulladt a bôr. A háziorvos
és a védôdô valoszíněsíti, hogy fehérje allargia, mert
akkor erôteljesebb a pirosság és nagyobb területen gyulladt
a bôr, amikor sajtot vagy tojássárgáját adtam neki. Ezeket
már nem kapja, de eszik húst, májat, tápszert,tejpépet
és most is piros. Különbözô krémeket írt fel, de nem bizonyult
hatásosnak. Vizsgálatokra nem küldött. Mit tegyek, hogy
a gyuladás megszünjön? Válaszát elôre is köszönöm.
Nem tudom milyen popsi kenocsöt
használ, próbálja meg a piros területet Canesten kenoccsel
bekenni, 1 hét után javulnia kell.
(Dr.Tausz István)
1115. Székletprobléma
(2007.03.13.)
Tisztelt Dr Űr! A kislányom
14-hónapos és 2-hónapja nyálkás és kellemetlen szagú a
széklete. Felkerestük a gyerekorvost, adott többféle gyogyszert,
ami a bélflorákat rendbeteszi, de egyik se segitett, aztán
kértem székletvizsgálatot, 3-dobozba kellett székletet
raknom, az eredmény -semmit nem találtak. Amikor megkérdeztem,
de akkor miért ilyen a széklete, mert ez nem normális,
akkor azt mondta ez eltarthat pár hónapig is és majd elmúlik.
Most van 2-hónapja, hogy ez a baj fentáll és nagyon aggaszt.
Amitöl félek az az, hogy valamilyen allergiája van a kislánynak,
ezért nem javul, csak ha nem tudjuk, hogy mire, akkor
ugyanúgy adjuk azokat a dolgokat, amit eddig. Űgy hallottam,
hogy ilyen kis gyerekeknél nem csinálnak allergia vizsgálatot
,akkor hogyan tudjuk meg, mi lehet a baj? Nem tudom mitévö
legyek? Válaszát elöre is köszönöm. Zsuzsanna
Fogzástól is lehet lazább,
nyálkás széklet, ha jelenleg nem fogzik a baba, akkor
keressenek fel egy gyermek gastroenterológiai szakrendelést.
(Dr.Tausz István)
Tisztelt Doktor Úr! 18 hónapos
kisfiam alvásproblémájában szeretném szíves segítségét.
Császárral született 3,80 kg-val, 59 cm-vel. Most 13 kg.
Eddig csupán 3x aludta át az éjszakát. Rengeteg folyadékot
iszik. 9 hónapos koráig szopott, éjszaka is többször (azonban
6 hónapos korától ki kellett egészíteni tápszerrel). Jó
étvágyú, jó kedélyě kisgyermek, szépen fejlôdik. Alapvetôen
azzal van problémánk, hogy rengeteget iszik. Eleinte vizet,
majd teát. Mostanában rostos gyümölcslevet is, mert kakilási
problémáink is vannak (visszatartja egy kellemetlen szorulás
óta). Akár 2,5 litert naponta. Éjjel elôfordul, hogy 6
üveg teát megiszik (6 x 2,5 dl). A teája instant baba
tea (HIPP, MILUPA), de filteres teát is szoktam fôzni
(éppen, hogy csak megszínezze a vizet és már ki is veszem),
kevés cukorral, citrommal. Éjjel nyöszörög álmában, forgolódik,
s ha nem adok neki inni, addig hánykolódik, "recseg",
amíg sírva felébred. Próbáltam, hogy nem adok neki inni,
vagy csak egy kis langyos vizet. Minden eredmény nélkül.
2-3 pisis pelenkát cserélek alatta éjjel, de van, hogy
át is kell öltöztetnem, mert olyan pisis. Saját szobájában
1 éves kora után aludt (egyedül), de most már visszavittük
a mi hálószobánkba, mert egy ideje nem akart egyedül elaludni
(üvöltött, ha egyedül hagytam a kiságyban). Nem emlékszem
rá, hogy bármi is változott volna a családi életünkben,
nyugodt, rendezett körülmények között élünk. Igyekszünk
mindig mindent ugyanúgy csinálni (fürdés, mondókázás,
kiságy, tej vagy kakaó). A szobát este még kiszellôztetem,
a radiátorra párologtatás céljából vizes törülközôt rakok.
A gyerek nincs betakarva. Napközben is össze-vissza alszik.
Sokat nyüzsög, ha az idô engedi sétálunk a levegôn. A
védônônk is azt mondta, rossz szokás a gyereknél, nehéz
lesz leszoktatni róla. Sajnos a kialvatlanság miatt türelmetlenebb
is vagyok, aztán meg lelkiismeretfurdalásom van, mert
a gyerek semmirôl sem tehet. Valamit nagyon elronthattam!
Teljesen tanácstalan vagyok, mit tegyek? Elôre is köszönöm
szépen a segítséget. V. Zsuzsa.
Eloször is ne legyen lelkiismeretfurdalás,
sok hasonló korú gyermek szüloje küzd ilyen problémákkal.
Javaslom, hogy akármennyire is ellenkezik a baba, csak
vizet kapjon inni, ne féljen, nem fog kiszáradni, ha szomjas
lesz, akkor megissza a vizet. A szörp, tea elveszi az
étvágyát és a fogaknak sem tesz jót. A széklete miatt
kapjon természetes narancslevet, fozeléket. Alvásán segíthet,
ha délelott és délután is kint vannak 1-2 órát a levegon.
(Dr.Tausz István)
1117. Kutacs (2007.03.13.)
Kedves Doktor Úr! Kétéves
kislányomnak nem záródott még össze a kutacsa. Széltében
kb. 1, hosszában kb. fél ujjbegynyire tapintható, nem
teljesen puhán, de mégis határozottan érezhet›. Azt szeretném
megtudni, hogy ez probléma-e? Úgy tudom, kb másfél éves
korig bezárul a kutacs. Meg kellene-e mutatnom szakembernek?
Amúgy tökéletesen fejl›dik, gyönyörěen beszél, jól táplálkozik,
mozog, alszik stb. Van-e okom aggódni? Köszönöm a választ.
Tisztelettel: N. M.
1,5-2 éves kor között záródik
be a kutacs. Beszélje meg gyermekorvosával.
(Dr.Tausz István)
1118. Atópiás dermatitisz
(2007.03.13.)
Kedves Doktorúr! A problémát
leírtam a blogban (http://kovacs-telekes.org/juca/blog/?p=327.
)
Mivel nem vagyok egyedül az atópiás dermatitisz problémájával,
kérem válaszoljon, hogy mikor kezdhetek adni a gyerekemnek
savanyított tejterméket, sorrendben miket, különösen a
zsírban oldódó vitaminok miatt, hiszen a lányom kutacsa
mintha nem akarna benôni. Válaszát köszönöm: Juca
A blog-ban olvastam, hogy
a családban több allergiás is van, ezért nem javaslom
a tejtermékek bevezetését 1 éves kor elott. Tej helyett
hypoallergén tápszerek adását javaslom. A kecsketej alacsonyabb
kalóriatartalma és nagyon kevés vastartalma miatt tanácsos
csecsemonek adni.
Természetesen keveset ihat, de rendszeres adása után vashiányos
lesz a gyermek.
(Dr.Tausz István)
1119. Gyomorfájás (2007.03.13.)
Kislányomnak kb. 1 hónapja
fáj a gyomra. A háziorvos elvégeztette a teljes vérkép,
vizelet és székletvizsgálatot, melyek eredménye negatív
lett. Kb. 3 éve állapították meg, hogy tejcukorérzékeny,
de az erre vonatkozó diétát mindvégig betartottuk, különösebb
probléma nem volt eddig. Ezek a fájdalmak egész másként
jelentkeznek, nem a hasa fáj, hanem a gyomra felsö része.
Megyünk még gasztroenteorológiai vizsgálatra, de még 1,5
hét van addig. Mit tegyek? Az iskolából is sokat hiányzik
emiatt, mert föként reggelente vannak görcsei. Étvágytalan,
fogyott 1 kg-t. 10 éves, kb. 140 cm magas, 27 kg. A gyomorfájások
miatt már egy hónapja diétázunk, sok gyümölcsöt, zöldséget
eszik, és zsír nélkül fözök, az ételeket párolom. Nagyon
ritkán eszik tejterméket, akkor pedig beveszi a kapott
lactase gyógyszerét elötte. Próbálkoztunk görcsoldó gyógyszerekkel,
nospa, buscopan, carmol cseppek, de igazi hatást nem vettem
észre. Mi lehet a probléma? Újabb ételallergia, vagy más
emésztési probléma? Szilveszter óta a férjem elköltözött,
de nagyon jó a kapcsolata a gyermekkel, minden nap találkoznak,
talán most többet foglalkozik vele, mint amikor együtt
éltünk. Ezért nem gondolom, hogy pszichés eredtü lenne
a probléma, de már ez is eszembe jutott. Egyébként mindent
megbeszélünk a gyermekkel, ö is nyílt, öszinte, mindig
elmondja, ha valami bántja, és azt mondja, hogy belenyugodott
a helyzetbe, elfogadta azt. Mit tegyek? Milyen orvoshoz
menjünk tovább? Allergiavizsgálat elvégzését javasolják?
A panaszok hátterében nagy
valószínuséggel psychés tényezok állnak. A reggeli hasfájás
szorongásos tünet része. A gyermek tudja, hogy, ha meg
akar felelni Ön és a környezet elvárásának, akkor bele
kell nyugodnia a család jelenlegi helyzetébe, de belülrol
biztosan bántja az édesapa elköltözése, és a bizonytalan
jövo.
(Dr.Tausz István)