3 fiam közül minedegyik tejfehérje
érzékeny. A nagyobbik 13 éves szerencsére kinôtte ezt.
Problémám a két kisebbel lenne, 4,5 és 2,5 évesek. A diagnózist
is sajnos én állítottam fel, mert 4,5 éves gyermekemnél
másfél éves korában jelentkezô állandó hasmenéses állapotban,
gasztroenterológusoknál járva elôször tejcukormentes étrendre
majd ezzel párhuzamosan fruktózmentes étrendre javasolták
tartani a gyermeket. Ezt sem a lakóhelyemen, (megyei jogú
városban), hanem a Madarász utcai gyermek-kórházban állapították
meg, mert itt legalább vérvizsgálatokat végeztek, igaz
az eredmény nem értékelhetô volt az orvos elmondása szerint.
Ezután már súlyban elmaradt, alultáplált, állandó felsôlégúti
megbetegedésekkel, és parlagfě allargiával küszködô gyermeknél,
változatlanul állandó hasmenések mellett végsô elkeseredésemben
megpróbáltam a tejmentes étrendet, amely az elôzô gyermekemnél
tapsztaltak alapján ötlött fel bennem, mint megoldási
lehetôség. Egy évig tartottuk a tejmentes diétát, szójaalapú
tápszer ez idáig megfelelô volt. Egy év után azonban újra
hasmenések jelentkeztek. Ekkor szója érzékenységre gondoltam.
Váltottunk újra vissza a hipoallergén tápszerre. Egy két
hét után ismét hasmenések jelentkeztek. A kisebbik gyermeket
már orvoshoz sem vittem, hanem a hasonló hasmenések miatt
elôször a szójatápszert adtam, kb. fél év után pedig a
hipoallergén tápszert visszahoztam fél év után, mert nála
is jelentkeztek szinte egyidôben a két gyermeknél a hasmenéses
tünetek. Összefoglalva, mindkét gyermek keresi a tápszert,
csak a BeBa ha és a Mildibé HA tápszert már nem adom nekik,
mert csak részlegesen hidroalizáltak. A középsô gyermekemet
visszavittem ugyan gasztroenterológushoz, de tapasztalatom
szerint talán az egészségügyben tapasztalható megszorítások
miatt - egyetlen vér-, immunvizsgálat sem történt. A diagnózisok
felállítása csupán a szülô elmondása alapján történik!!!
Kérdésem: Milyen tápszer adható tej, és szójamentes étrend
esetén? A gyógyszerész a Nutrolon Pepti plus 2 tápszert
ajánlotta. Tudnának-e ajánlani akár magánrendelést a két
gyermek kivizsgálására? Köszönettel.
Ha Pesten vannak, segithetek,
sajnos egyéb városban a jelenlegi helyzetben nem tudok
tanácsot adni. Tulajdonképpen kiválóan állt a dolgokhoz
és azt gondolom nagyon jól tette a dolgát szüloként. Sajnos
a szójaallergia hamar kialakulhat ilyen háttérnél, ha
nem teljes mértékben hidrolizált tápszert kapnak. Ráadásul
a tejfehérjeérzékenység keresztallergiát adhat a parlagfuvel
ugyhogy egy kis szakmai segitség mindenképpen kellene.
Addig azt javaslom -a drágasága ellenére is, ha megtehetik-
hogy rizstejet használjanak és teljesen tejfehérjementes
étrendet tartsanak és teljes mértékü allergia vizsgálatot
végezzenek.
(Dr.Gimesi Anna) Magánrendelés
Č
1162. Székletgondok (2007.04.16.)
Tisztelt Gimesi doktorn›,
kislányom 25 hónapos, vidám, beszédes, értelmes gyerk›c.
6 hónapos koráig kizárólag anyatejet kapott, de még ma
is cicizik. Azonban nem nagyev›, de nem is sovány. Viszont
a napi székeléssel gondjai vannak, van, hogy 3-4-5 napig
nem jött semmi. Voltunk belgyógyásznál, ahol hasi UH alapján
kizárták a szervi bajt, majd kislányom 6 napon keresztül
beöntést kapott. Étvágya azóta sem nagyobb, és a napi
székletürítés is gond maradt. Bár 1-2 kivétellel mindennap
kakál, de igen keveset, és ami aggasztóbb, már az inger
jelentkezésekor sírva fakad, és mintha vissza próbálná
tartani. Próbáltuk már bilibe, wc-be is, de 1 hét után
visszatért a pelenkához (kizárólag kaka esetén próbálkoztunk
nem a pelenkába, és akkor is csak azért, mert › akarta
- a kórházi beöntéseket követ›en akarta így végezni) És
esténként, éjszakánként továbbra is pocifájásra panaszkodik.
Úgy gondolom, a napi bevitt folyadékmennyiséggel nincs
probléma, megfelel› rostdús, változatos táplálékot is
kap. Mi lehet még az oka? Mit tanácsol? El›re is köszönöm
válaszát! Üdvözlettel, knoi
Széklet Weber-vizsgálatot
javasolnék és ha pozitiv, tejfehérjeintol. kapcsolatban
gasztroenterologus segitségét kérjék.
(Dr.Gimesi Anna)
1163. Tejpép (2007.04.16.)
Tisztelt Doktornô! Kíváncsi
lennénk, hogy mit gondol a tejpépekrôl illetve az elôregyártott
bébiételekrôl. Ha ellenzi, vagy nem, akkor miért? A 7
hónapos gyermekemnek nyugodt szívvel adhatok-e tejpépet,
vagy sem?
Adhat tejpépet, de én a mesterségessége
miatt javaslom inkább az otthon készitett ételeket, illetve
a bébiételeket.
(Dr.Gimesi Anna)
1164. Immunhiányos volt
(2007.04.16.)
Jó napot kívánok! Kisfiam
4 éves múlt. Kisebb korában immunhiányos volt, ami kés›bb
rendez›dött. Gyakrabban arcüreg gyulladása és gégehurutja
van. Láza ritkán van, inkább a sěrě váladék a jellemz›.
Én adom neki az Aloe berry gélt. Szeretném megkérdezni
mi a véleménye ezekr›l a készítményekr›l. Az immunhiánykor
is irtak fel kapszulát, amit felszedtünk, de a vérkép
nem mutatott változást. Ezért próbáltam ki, egy hónap
szedés után tökéletes labor eredményei voltak. Az étvágya
változó. 17 kg, hosszu és vékony, de a családra ez jellemz›.
El›re is köszönöm a válaszát. tisztelettel K-NÉ
Ezek a készitmények intermittálva
adva rövid ideig szedve biztosan nem árt, de hogy mennyit
segit ez csak anekdotikus. Immunhiány is több féle van
és körültekintoen sokszor mi is javaslunk természetgyógyászati
termékeket.
(Dr.Gimesi Anna)
1165. Vércsík a székletben
(2007.04.16.)
Kedves Doktornô! A következô
problémára keresem a választ: 7 hetes kisbabámat kizárólagosan
anyatejjel táplálom. 10/10-es apgarral született, minden
rendben valónak těnik nála születése pillanatától kezdve,
egy problémamentes terhesség után. Még a kórházban a 4-ik
napon kis vércsíkocskát fedeztem fel a pelenkában a széklet
nyálkájában... megmutattam az ottani orvosnak, és csecsemôs
fônôvérnek, nem tulajdonítottak neki jelentôséget. kb
akkor kezdett belövellni a tejem. Hazajöttünk, s lehet,
hogy idôközönként voltak kis vérpöttyök, de nem tulajdonítottam
neki jelentôséget, csak úgy "mellesleg" megemlítettem
a 3 hetes tanácsadáson, hogy aznap is volt egy kis vér...
ugyanis engem azzal engedtek el a kórházból, hogy nem
figyeltek fel rá... nem is fogtam fel, hogy ez gond lehet,
talán "tisztul"... Akkor a gyerekorvosunk javasolta
a széklettenyésztést, azonban arra csak hétfôn lett volna
lehetôség (szerdán voltunk), s ehhez jön kb egy hét várakozás
az eredményre. Azt mondta, "hogy nyugodjunk meg".
Ugyanis: a kisbabám NEM hasfájós. Esténként elalvás elôtt
szokott nyöszörögni, de ezt idôközben megtanultuk, hogy
a fáradtság jeleire figyeljünk oda. Aznap a tanácsadáson
kiderült, hogy 19 nap alatt 3130 gr-ról 3880 gr lett!!
Éppen ezért nem aggódott a doktornô sem. A széklet néha
nyákos, zöldes, elég híg, néha vízszerě, néha aranysárga,
nyákos, most is 7 hetesen. De a Babám rendületlenül nyugodt,
kiegyensúlyozott, és azóta kb 200-220 gr-ot növekedik
hetente. Most 4700gr. Aztán a széklet elküldésének másnapján
elég sok vércsík lett (idôközben semmi), eljött a doktornô
megnézni. Amikor meghallgatta a hasát soha nem találta
buborékosnak, szelesnek aznap sem, elôtte sem, utána sem.
De ennek ellenére nem várta meg az eredményt, amoxicillines
kezelést rendelt. Be is tartottam az elôírást, Normaflore-al.
Azalatt a széklet többnyire sárgás volt, de továbbra is
nyákos. Illetve az arcán megjelentek a harmadik héten
apró fehér miteszerszerě piros udvarú "pattanásocskák",
amik jöttek-mentek, de soha nem tisztult ki teljesen.
Erre felírtak valami szteroidos kenôcsöt, 2-szer naponta
kentem is, de szinte érdessé vált a kis bôre. Összefügg-e
a kettô, nem tudom. De az antibiotikumot beadtuk, az eredmény
negatív lett utólag, vércsíkocska volt utána is, a széklet
színe meg váltakozik... hol zöld, hol aranysárga. Néha
emésztetlen túródarabkákkal... Egyetlen közös "hiány",
még soha nem volt krémszerě mint a nagykönyv szerint.
Azonban kb 6 hetes kora óta nincs minden pelusban széklet.
Pár napja 2-3 szor van naponta. Továbbra is növekedik,
nem hasfájós. A doktornô azonban most Lactase-t rendelt
el, arra gyanakszik, hogy tejcukor intolerancia van. Én
meg már nem szeretnék kísérletezni a Babán!!
A következô kérdéseim vannak: Létezik-e tejcukor intolerancia
hasfájósság nélkül? Lehet-e ezen segíteni esetleg azzal,
hogy az elsôtejet kifejem? Ha tehéntejfehérje allergia
lenne, akkor én ihatok-e 1-2 dl tejet naponta? Lehet-e
a laktózintolerancia velejárója az arckiütés, de jelzem,
sem a homlokán, sem az orrán, sem a testén, csak a két
arcocskáján van sok-sok piros pontocska, most úgy néz
ki mintha a pórusok lennének begyulladva. Piros minden
pórus, ami hol halványabb, hol erôsebb piros. Nem vakarózik
a kicsi! Lehet-e a zöldes, nyákos, híg széklet a túl zsíros
tejem, illetve túlevés következménye? Én arra gondolok,
hogy a vércsíkok jöhetnek onnan is, hogy a nyákosság néha
a bélbolyhokat nagyon megterheli. Létezik ilyen? A tehéntej
allergiát most kísérletezem ki, két napja nem iszom tejet,
kerülöm a tejtermékeket. Ha meg laktórintolerancia, akkor
az kezelhetô-e homeopátiás szerekkel Lactase tabletta
helyett?? Válaszait elôre is köszönöm!! Tisztelettel:
Júlia
... leírtam részletesen a 7 hetes kislányom vércsíkos
székletével kapcsolatos problémámat. Mivel apró bevérzések
vannak idônként az arcocskáján piros pöttyszerě, ami kb
másnapra, harmadnapra elmúlik, felmerült bennem az a kérdés,
hogy lehet-e a Babám véres nyákos kakijának hátterében
valamiféle vérzékenyégi probléma "csupán"??
Vagyis nem tejfehérje allergia, nem tejcukorérzékenység,
nem sebészeti probléma, nem fertôzés. Ha É
Széklet Weber vizsgálatot
kellene elvégezni és ha pozitiv akkor tejfehérjeérzékenység
a legvalószinubb és akkor anyukának teljes mértékben tartozkodnia
kellene a fehérjebeviteltol legalább 3 hónapig. Ezzel
összefügghet az arcocskáján is a kiütés, de azért vizelet
és alapveto vérkép vizsgálatot javasolnék az elhuzodottság
miatt. A lactosnak gázosság, hasfájás inkább a vezeto
tünete, de véres széklet nem.
(Dr.Gimesi Anna)
1166. Fogzás és láz (2007.04.16.)
Üdvözlöm Doktornô! Tanácsot
szeretnék kérni. A 11 hónapos kisfiamnak bújnak sorban
ki a fogai. Most tartunk a 6.-nál. Ilyenkor lázas, 38-38,5
fölötti a láza napokig. Milyen homeopátiás szert adhatnék
neki ilyenkor ? Köszönjük a segítségét.
Camomillát ch 15.ös higitásban
esténként 1-2 golyocskát, de idonként tessék abbahagyni,
ne folyamatosan kapja a gyermek. Ha ugy érzi nem segit
akkor egy kicsit többet irjon a gyerekrol.
(Dr.Gimesi Anna)
1167. Nagy orrmandula
(2007.04.16.)
Tisztelt Doktornô! A kisfiam
bölcsis és sokszor van felsôlégúti megbetegedése. Voltunk
vele a fül-orr-gégészeten, azt mondták, hogy nagy az orrmandulája,
így nem ürül rendesen a váladék. Ha nem múlik, ki kell
venni az orrmanduláját /most 2,5 éves/. Létezik valamilyen
homeopátiás gyógyszer a betegségre és a mětét elkerülésére?
Válaszát elôre is köszönöm! Klári
A gyermeket jobban kell ehhez
ismernem, hogy segitsek hatékonyan. Arnicát és acidum
phosphoricumot szoktunk adni.
(Dr.Gimesi Anna)
1168. Lábfájdalom (2007.04.16.)
Kedves Doktorno! Kislanyom
négy éves mult, nagyon eleven, mozgékony, egészséges kislany,
ritkan beteg. Magas novésu, (112cm), kis labai is gyorsan
nonek, 28-29-es cipo kell mar neki. Elég gyakran elofordul,
hogy fajlalja a labat, éjszaka felébred és csak nagy nehezen
mulik el neki, ha masszirozom és Richtofit krémmel kenegetem.
Elofordul, hogy fajdalomcsillapitot adok neki, annyira
faj neki. Van-e valami mas kezelési modszer? Férjem is
és én is hasonlo gondokkal kuzkodtunk gyermekkorunkban.
Ez a gyors novekedés miatt lehet? Koszonom valaszat, Udvozlettel:
Nora
Lehet a gyors növekedés miatt
is, de lehet hogy streptococcus van a szervezetében és
azt kellene torokváladékból megnézni és szükség szerint
antibiotikummmal kiirtani. Nem kell izgulni, jól lehet
kezelni.
(Dr.Gimesi Anna)
1169. Testsúly és alvási
körülmények (2007.04.16.)
Jó Napot Doktornô A kisfiam
5 és fél éves 118 centi és 24 kg. Azt szeretném tudni
hogy ez megfelelö az ô korához képest? A másik kérdésem
hogy éjszakánként kitakarózva alszik, ha betakarom ö mindig
kitakarózik, pedig nincs is meleg, ez miért lehet? Alvás
közben horkol és mindig folyik az orra, eldugul és amikor
feltellik nagyon sürě zöldes váladék folyik az orrából,
általában reggel üríti ki.
Korának megfelelo. Allergia
irányában érdemes kivizsgáltatni.
(Dr.Gimesi Anna)
1170. Szobatisztaság (G+G)
(2007.04.16.)
Tisztelt Doktor Nô! Kisfiam
4 éves. Alvás közben bepisil, és néha napközben is elôfordul
(Teljes szobatisztaság még nem alakult ki nála). Kaptunk
egy orrsprayt (Nocutil) a gyermekorvosunktól. Ha ezt használjuk,
akkor nem pisil be, de amikor próbáltam elhagyni, akkor
ismét elôfordult már az elsô napon. Néha olyan érzésem
van, hogy nincs vizelési ingere, vagy nem érdekli?! A
széklettel nincs gond, azt önállóan intézi, pisilni viszont
nem akar elmenni a wc-re. Egyébként nagyon okos, gyorsan
tanul meséket, éneket, verset. Nem erôszakoltam nála a
korai wc-használatot, és most is próbálom türelmesen viselni,
hogy bepisil. Szeretnék tanácsot kérni, hogy javasolt-e
valamilyen vizsgálatokat végezni, vagy még van remény,
hogy megoldódik ez a probléma magától. Van egy 7 éves
kislányom is, vele nem volt ilyen bajunk, 2.5 évesen éjszakára
is szobatiszta volt. Köszönettel: Egy kétségbeesett szülô.
Köszönettel
Fiuknál ez gyakori, én még
várnék legalább egy évet. Este kevesebb folyadékot kellene
fogyasztania, és a sprayt nem használnám.
(Dr.Gimesi Anna)
Dr.Tausz István válaszai, 2007.04.21.
1171. Kötelezô vizsgálat?
(2007.04.21.)
Kedves Doktor, Felháborító
eljárást tapasztaltam a napokban, óvodás korú gyermekem
orvosi vizsgálatánál. A szülôk tudta és beleegyezése nélkül
vitték a gyerekeket az óvodából valamilyen -állítólag-,
kötelezô vizsgálatra. Az nem Önre tartozik, hogy az óvoda
vezetése, vagy az óvónôk miért nem értesítettek errôl
-ha megtették volna, nem viszem ma be a gyereket-, de
azt Öntôl kérdezném, hogy vajon MILYEN ALAPON és milyen
indokkal vetkôztetik le a gyerekeket egymás elôtt, megalázó
módon, mint egy fegyenctelepen? De ami ennél is fontosabb,
mi indokolja a nemiszerv vizsgálatát????? Milyen jogalapja
van annak, hogy az orvos, a szülô elôzetes hozzájárulása
nélkül nézegetheti, fogdoshatja a gyerekek nemiszervét?
Miféle vizsgálat ez kérem szépen? Honnan veszik a bátorságot,
hogy a szülôk tudta és beleegyezése nélkül, a hátuk mögött,
kényszerrel, megalázzák a gyerekeket mások elôtt? Feljelentést
teszek az ügyben. Öntôl pedig választ várok arra a kérdésre,
hogy miért és milyen alapon vizsgálgatják a gyerekek nemiszervét
a kötelezô vizsgálaton? A médiát is megkeresem az ügyben.
Ez mindennek a teteje. Egy felháborodott szülô.
Jogásztól érdeklôdôm, erre
a kérdésre egyenlôre nem szívesen válaszolok.
(Dr.Tausz István)
1172. Örökölt immunrendszer?
(2007.04.21.)
3 éves kis unokám kéthetente
beteg lesz. Sima náthával indul majd tüszös mandula és
a fülére megy. Apja komoly rákos (szarkoma a prosztatája
mellett, megmütötték idejében) beteg volt születése elött
egy évvel. Mindig náthás, lázas, mindent elkap a munkahelyén.
Az unokám oviba jár már egy éve, és nem volt két hétig
egyfolytában oviban, mert beteg lett. Van-e összefüggés
az apa betegsége - akin jelenleg nem mutatható ki rák.
Örökölhette-e a gyerek, és talán attol ilyen beteges,
hogy az immunrendszere örökölt? Az Apa állandó megfázása,
virusai stb miatt lehet-e? Hová lehet fordulni, hogy bíztosat
tudjunk a kérdésre? Köszönettel I. Veronika
Gyakori felsô légúti fertôzések
a közösségbe való járás kezdetekor /kiscsoportos óvodás/
nem ritka dolog. Immunhiányra hívja fel a figyelmet, ha
a fertôzések a szokványosnál hosszabb ideig, vagy súlyosabb
formában zajlanak le. Házi gyermekorvosa biztosan tud
segíteni.
(Dr.Tausz István)
1173. Hasfájás, hasmenés
(2007.04.21.)
Tisztelt Doktor Úr! 3 éves
kisfiam egyre gyakrabban panaszkodik hasfájásra, általában
étkezés közben/után. Széklete naponta egyszer vagy kétszer
van és meglehetôsen híg, de nem vizes. Tejet 3 hete nem
kap, ez javított a napi 2-3-szori hasmenések megszüntetésében,
de hasfájása kezd aggasztó lenni, mivel már 4-6 hete fenn
áll és nem javul. Széklet tenyészete negatív volt, a körzeti
gyermekorvos gastroenterologiára utalta a gyereket (májusra
végére kaptunk idôpontot...). Diétás ételeket kap enni,
de nem akar javulni. A reggeli tea és piritós evés közben
is fájlalta a hasát. Elképzelhetô hogy olyan gyomorfertôzéstôl
szenved, ami a széklet vizsgálattal nem kimutatható? Üdvözlettel,
P.Frigyes
Elképzelhetô olyan vírusos
fertôzés, amit a széklet bacteriológiai vizsgálata nem
mutat ki, helyes a gastroenterologiai vizsgálat. Addig
is javaslom valamilyen /pld Normaflore/ probiotikum használatát.
(Dr.Tausz István)
1174. Szoptatás (2007.04.21.)
Tisztelt Doktor Úr! Kisfiam
két éves és még szopizik. A probléma az, hogy vissza kell
mennem dolgozni és nem tudom elválasztani. Félek, hogy
sérülne lelkileg a sok hirtelen változástól. De nem tudom,
hogy szoptathatom-e továbbra is, mivel sertéstelepen dolgozom
állatgondozóként. Mit javasolnak? Válaszukat el›re is
köszönöm. Tisztelettel: B.né
Ha szoptatás elôtt lefürdik,
a tisztasági elôírasokat betartja, akkor szoptathat.
(Dr.Tausz István)
1175. Büntetés és szeretet
(2007.04.21.)
A fiam egyedüli gyermek,
6 és fél éves és ha valami büntetést adok neki mindig
azt kérdezgeti, hogy "nem szeretsz?" pedig nagyon
sokszor megbeszéltük már, hogy nagyon szeretem, de ha
valaki rosszat csinál vállalnia kell az érte járó büntetést
is. Elég eleven, folyamatosan próbálgatja a határokat,
hogy meddig lehet elmenni. Mi pedig próbálunk következetesek
lenni. A másik problémám, hogy rettenetesen féltékeny
az apjára. Mindenhol azt olvasom és hallom, hogy a gyermekek
örülnek ha látják, hogy a szül›k szeretik egymást, de
ha mi megöleljük egymást a jelenlétében mindjárt duzzogni
kezd. Állandóan hallani akarja, hogy szeretjuk, néha naponta
többször is meg kell er›sítsük el›tte, hogy nagyon szeretjük.
Ezek a tünetek nem jelentenek kórosat.
(Dr.Tausz István)
A szerkesztô üzenete:
Kérdését küldje el Dr.Ranschburg Jenô pszichológusnak,
akit az Egyszervolt.hu oldalán, a Családi
kör c. rovatban érhet el.
1176. Izületek (2007.04.21.)
Tisztelet Doktor úr! Kné
Annamari vagyok, van egy 16 hónapos kislányom és igencsak
aggaszt hogy "kattognak"az ízületei. Arra szeretnék
választ kapni hogy ez mit›l lehet és mennyire normális
dolgog ilyen koru babánál? El›re is köszönöm válaszát.
Kné Annamária
Javaslom, hogy mutassák meg
gyermek ortopédusnak.
(Dr.Tausz István)
1177. Tápszer (2007.04.21.)
Jó napot kívánok. Kislányom
4 hónapos múlott és már lehet neki adni másfajta ennivalót
mint a tejet? Nem szoptatok, tápszert eszik. Ha lehet
etetni mással is akkor legyen szíves segíteni benne, hogy
mivel kezdjem, és hányszor egy nap. Koszonom
Ha nem szopik a baba, akkor
gyümölcsöt /alma, banán/ és fôzeléket lehet bevezetni.
(Dr.Tausz István)
1178. Sokat köhög és náthás
(2007.04.21.)
Üdvözlöm. A lányom négy éves
és több hónapja köhög és náthás. Sokszor voltunk már orvosnál
vele. A körzeti orvosunk hol virusosnak véli a dolgot
és egy hétig itthon van a gyerek. Aztán megy pár napig
oviba és ismét az orvosnál kötünk ki. Aztán jön az antibiotikum,
és ez így megy hosszú ideje. Voltunk már allergia vizsgálaton,
vérvételen, arcüreg röntgenen és mindent rendben találtak.
Az orvosunk végül azt mondta, majd kinövi. Tényleg ez
lehet a helyzet, vagy tehetünk még valamit? El›re is köszönöm.
Sajnos lehet, hogy a problémát
a nyár, a melegebb idô oldja meg. Segítséget jelent, ha
3 hétig nem járna közösségbe.
(Dr.Tausz István)
1179. Szemgolyó (1159.
kérdéshez) (2007.04.21.)
Tisztelt Doktor Úr! El›ször
is megköszönöm válaszát, - és pontosabban írom a jelenséget:
nem kidülledt, - hanem inkább a "felakad" szó
a jellemz›bb. Válaszát várva megköszönöm figyelmét. Geri
Neurológushoz és endokrinológushoz
kell elvinni további vizsgálatokra.
(Dr.Tausz István)
1180. Besárgulások (2007.04.21.)
Tisztelt Doktor Úr! Gyermekeim
4 és 2,5 évesek. Az elsô születését követôen 48 órán belül
nagyon besárgult, infúzióban gyógyszert is kapott. A második
már 24 órán belül besárgult. A terhességek alatt gyógyszert
nem szedtem (csak Elevit-et), alkoholt nem fogyasztottam.
Egy ismerôs házaspárnak hasonló "sárgulások"
után azt javasolták, ne vállaljanak harmadik gyermeket,
mert a sokadik faktorban összeférhetetlen a vérük, és
szerencsések, hogy a második gyermekük egészséges. Mi
szeretnénk még egy kisbabát. Szükség van-e valamilyen
vizsgálatra? Válaszát elôre is köszönöm, tisztelettel,
R.Tímea
Fontos lenne tudni az Ön
és gyermekei vércsoportját. Ha Rh negatív összeférhetetlenség
van és nem kaptak anti D profilaxist akkor lehet, hogy
a tünetek a többedik terhesség alkalmával fokozódnak.
Egyébként nyugodtan vállalhat gyermeket.
(Dr.Tausz István)
Tisztelt Doktor Úr! Kisfiam
5 éves. 3 éve asztmatikus těnetei vannak. Ezidáig két
alkalommal volt szükség Rectodelt 30 mg kúp használatára.
A napokban befulladt, mely sem a Ventolin, sem a Diaphilyn
hatására nem szěnt. Mikor gyermekorvosunkat a Rectodelt
kúpról kérdeztem (nem tudtam, hogy a fent említett gyógyszerek
és a kúp szinte egymás történ› beadása milyen hatást válthat
ki) azt mondta, hogy legalább 4 órának elkell telnie ahhoz,
hogy beadhassam a Rectodeltet. Pulmonológiára bevittem
kisfiamat, ahol egyb›l azt kérdezték, hogy miért nem adtam
Rectodelt kúpot? A kórházba azt mondták, hogy ha fél,
egy óra elteltével nem hatnak a már bevállt gyógyszerek,
nyugodtan alkalmazhatom a kúpot. Kérdésem természetesen
az lenne, hogy melyik orvosi véleményt fogadjam el. Hisz
a jöv›ben még bármikor kerülhetek ilyen helyzetbe, viszont
két ellentétes információt kaptam. Válaszát el›re is köszönöm!
Üdvözlettel: F.Monika
Kicsit részletesebben válaszolok,
ha megengedi. Ha befulladt a gyermek akkor 2 puff Ventollint
kell adni. Fontos a Ventollin alkalmazási technikája.
5 éves korban még nem tudják biztonsággal, jól használni
a spray-t a gyermekek, ezért valamilyen toldalék, például
Nebuhaler alkalmazásával kell belélegeztethetni a sprayt.
Ha 1/2 óra múlva sem javul, akkor ismételni lehet a Ventollint,
ismét 2 puffal. Mellette kaphat 1/2 tabletta Diaphyllint.
A Rectodelt és az elôzô gyógyszerek között nem kell feltétlenül
idôközt hagyni, azonban azért nem célszerě rögtön a Rectodeltet
is beadni, mert az elôzô gyógyszerek kevesebb mellékhatással
rendelkeznek és, ha az ismételt Ventollin adására javul
a gyermek állapota, akkor nem kell a Rectodeltet használni.
Nagyon erôs fulladásnál azonban együtt is használhatóak
a gyógyszerek, csak nem célszerě.
(Dr.Tausz István)