T. Doktor! Kislányom
2,5 éves. Már csak elalváshoz használjuk
a cumit. Ezzel semmi probléma sincs, de amikor
cumizik, akkor piszkálgatja a köldökét.
Már próbáltam vele megbeszélni,
hogy ezt ne csinálja, mert beteg lesz tôle,
ha piszkálgatja, de nem volt hatásos. Meg
is kérdeztem tôle, hogy miért csinálja?
Azt mondta, hogy mert ez jó neki. Kicsit dudoros
a köldöke (nem a bemélyedô típus)
és azt a finom kis bôrkét, ami van
raja, azt szinte teljesen lemaszírozza... Mindezt
kb egy éves csinálja. Mutattam már
háziorvosnak, azt mondta, hogy rossz szokás,
majd elmúlik... én mégis aggódom
emiatt! Mit tanácsol, mit tegyek?
Valóban rossz szokás, javaslom, ha csinálja,
terelje el a figyelmét valami mással.
(Dr.Tausz István)
3322. Vizsgálatok
(3 hónapos kislány)
(2009.03.16.)
A kislányom 3950g-al
született, egy héttel túlhordtam, s
mivel a magzatvizem sárgás-barnás
szinû volt (a szülôszobán), császároztak.
Nem kellett megindítani a szülést,
jött magától, csupán elôvigyázatosságból,-
ahogy az orvosom (Dr. Hegedûs) mondta, miután
megbeszélte a többi orvossal-, hogy nagyobb
baj lett volna, ha természetesen szülöm
meg. A lényeg, hogy mikor megszületett, nem
látszott rajta elváltozás. Kicsit
azt mondták, hogy oxigént kellett adni,
de nem volt kitéve túlzott oxigénhiánynak.
Másnap,- szintén elôvigyázatosságból-,
egy másik kórház PIC-ére került,
mert gyanakodtak, hogy \"ivott a magzatvízbôl\".
Ekkor vizsgálták meg elôszôr
át nagyon tüzetesen. ~9napot volt bent. Minden
negativ volt, ott azt mondták, hogy semmi születési
rendellenesség nincs. A papirján sem volt.
Onnan 9 nap után (össz.: 10 napos) 3980g-al
jött ki, mert eléggé lefogyott, amiért
nem lehettem mindig vele, nem szoptathattam mindig. Nehezen
fogadta a cumisüveget, sôt mikor onnan kijöttünk
egyáltalán nem akarta elfogadni, csak a
melleimbôl szopizott. Ott azt mondták, hogy
egy hasi ultrahang nem ártana. Aztán a gyermekorvos,-
akihez minden héten vittem-, egy hónap után
nem találta megfelelônek a súlyát,
beutalt a Betesda kórházba. ~9napot töltöttünk,
negativ mindene, amit vizsgáltak, de neurológiára
javasolták. Azt mondták, nagyon \"ideges\".
Azóta eltelt megint egy hónap, így
most 3 hónaposan 4780g. A gyermekorvos nem adta
be a 2 hónapos védôoltást,
mert meg akarta várni, hogy nagyobb legyen a súlya.
Kaptunk idôpontot a neurológiára,
ahol azt állapították meg, hogy alaposabb
kivizsgálásra van szükség, s
igy megint beutalták a Betsedába. Ki tudja
meddig? Mi lehet a gond? Azt mondták, hogy semmi
születési rendellenesség nincs, mi
lesz ha most jön ki valami? Mit lehet tenni? Ki a
felelôs? Mi lehet a probléma? Tudom most
megint egy nagyfokú kivizsgálás sorozaton
megy keresztül, s ha megint nem találnak semmit,
akkor mi lehet a probléma Ön szerint? Tudnak
ajánlani valamit? Elôre is köszönöm
Márti. Egy aggódó anyuka
Sajnos a zárójelentések nélkül
nem tudok semmit mondani. Bízzon benne, hogy
az orvosok nem akarnak rosszat.
(Dr.Tausz István)
3323. Dadogás
(2009.03.16.)
Mit tegyek, a gyerekem iskolába
megy és nagyon dadog. Hová forduljak? Segitsen.
Köszönöm.
Keresse fel az óvoda logopédusát.
(Dr.Tausz István)
3324. Bukja a folyadékot
(9 hónapos kislány)
(2009.03.16.)
Kedves doktor ur! Kislanyom
9 honapos lesz. Jelenleg 7,5 kilo korul van (2500 grammal
szuletett), eleg aprocska, de azert havi szinten mindig
hizogatott. A problemam az, hogy ennyi idosen is meg mindig
bukja a folyadekot. Eszik pepeset, regebben ebbol is bukott,
de mara mar nem, viszont a viz meg mindig gyakran visszajon
belole. A tapszer is csak azert nem, szerintem, mert mar
csak reggel es este kapja, utana pedig meg alszik. Irtak
neki AR-es tapszert, de nem issza meg. Most a Beba 2 Aktiv
HA-t kapja. A gyerekorvosunk nem akar beutalot adni gasztroenterologiara,
pedig nyilvanvalo, hogy valami nincs rendben. Nalunk ilyesmi
nem fordult elo a csaladban, sot az ismerosok kozott sem,
igy valoszinu, hogy ez egyaltalan nem normalis allapot.
Szeretnem megtudni, hogy mi okozhatja nala ezt, mennyire
koros es vigyem-e el masik gyerekorvoshoz, aki esetleg
komolyabban veszi a problemat. Koszonom a valaszát.
Virag.
Feltehetoen GOR betegsége van, a nyelocso és
a gyomor közötti záró gyuru
elégtelenül muködik. Gastroeneterológiai
kivizsgálás javasolt.
(Dr.Tausz István)
Dr.Gimesi Anna válaszai,
2009.03.16.
3325. Csomó a mellben
(2009.03.16.)
Kedves doktorno! Egy kisebb
problemaval fordulok Onhoz, szeretnem ha segitene. Kislanyom
6 honapos, nehany napja vettem eszre a jobb mellebe egy
borso szemnyi bogocskat. A masikban is van, de nem olyan
nagy, a haziorvos szerint a hormon haztartas miatt van.
De szeretnem ha o is valaszolna. Anyatejes baba. Elore
is koszonom
Valóban ez lehet az oka. De figyelemmel kell
kisérni a változást.
(Dr.Gimesi Anna)
3326. Hányás
(4,5 éves kisfiú)
(2009.03.16.)
Tisztelt Doktornô!
Vanda vagyok, és a 4,5 éves keresztfiammal
kapcsolatban írok. A gyereknek jó étvágya
van, kb. 105 cm. és 18-20 kg. Viszont étkezés
után kihányja az ennivalót. Vagy
közvetlenül utána, vagy pár óra
múlva, de már az is elôfordult, hogy
az éjszaka kellôs közepén jött
vissza az étel. Óvodába jár,
de gyakran kap el betegségeket, fôleg náthát.
Mi történik egy gasztroenterológiai
vizsgálat alkalmával? Köszönettel:
egy aggódó keresztanya.
A gyomorszáj vizsgálata szükséges,
de függ a centrumtól, valószinûleg
mûszeres vizsgálat lesz.
(Dr.Gimesi Anna)
3327. Ribomunyl-kúra
(2009.03.16.)
Kedves Dr.Nô! A Ribomunyl-ról
eléggé hiányosak az ismereteim. Nos
2,5 éves kisfiam októberben elkezdett 6
hónapos kúrája, pár napja
fejezôdött be. Mikor kell majd ismét
elkezdeni az újabb kúrát? Már
a kúra alatt jelentkezik a védôhatás
vagy csak utána alakul ki? A 6 hónap alatt
csak a kúra elején kellett antibiotikumot
adni 3x, utána télen már nem, ezért
hasznosnak gondolom. Viszont nem tudom, hogy okoz-e ez
mellékhatást, vagy lehet-e majd ártalmas
a szervezetre, fôleg ha óvódás
korában is szeretném adni a kisfiamnak?
Mit tanácsol Dr.nÔ? Várom válaszát!
Hálás köszönettel: B.Szilvia
Évente lehet ismételni, de az esetek nagy
részében 1 kúra is évekig
elég.
(Dr.Gimesi Anna)
3328. Pro gastro Kid granulátum
(2009.03.16.)
Kedves Gimesi DR.NÔ!
2,5 éves kisfiam 10 hónapos kora óta
Atopiás Dermatitis-es, ezért a mielôbbi
gyógyulás reményében eléggé
gyakran adtam neki a Pro gastro Kid granulátumot.
Az a probléma, hogy most már nem hajlandó
vízzel meginni, nem ízlik neki, viszont
nagyon szeretném tovább adni neki. Azt olvastam
a tájékoztatón, hogy nem savas gyümölcslébe
is adható, létezik ilyen? Vagy talán
gyógytea szôlôcukorral édesítve?
Mit tanácsol ezügyben DR.NÔ? Nagyon-nagyon
várom válaszát! Hálás
köszönettel: B.Szilvia anyuka.
Valóban a gyümülcslé kivételével
-tejben sem célszerû- adható.
(Dr.Gimesi Anna)
3329. Lapos fej, oldalt
fekvés (2009.03.16.)
Jó napot. Azt szeretném
kérdezni hogy, kisfiam 5 hónapos és
születésénél csak úgy
tudták megfogni a fejét hogy, egy picit
jobb oldalon nem kerek a feje, hanem egy picit lapos.
Már mióta hazajöttünk egy picivel
jobb, de nem tudom sehogy sem megakadályozni, hogy
ne forduljon arra az oldalra. Végülis azt
szeretném kérdezni, hogy mivel tudnám
megakadályozni, hogy ne azon az oldalon feküdjön
és vissza fog állni a feje kerekre? Nagyon
kérem segítsen, mert nagyon rossz, és
szeretném ha a gyermekem feje visszaállna,
és szép kerek lenne. Válaszát
elôre is köszönöm, Andrea
Gyógytornásszal érdemes konzultálni
és féloldalra a másik irányba
kitámasztani.
(Dr.Gimesi Anna)
3330. Székletgondok
(13 hónapos kislány)
(2009.03.16.)
Kedves Doktornô! A
következô problémával fordulok
Önhöz: kislányom 13 hónapos, és
csak 3-4 naponta van széklete. A pocakja elég
nagy, és fokozott a gáztermelôdése
is. Amikor aztán van széklet, akkor általában
nagy mennyiségû, és gyakran fekete
- kávézacc-szerû - pöttyök
vannak benne. Mitôl lehet ez? A hozzátáplálást
fél évesen kezdtük, addig csak anyatejet
kapott. A fôzelékek bevezetése után
elég sokáig kemény, bogyós
volt széklete, de ez idôvel rendezôdött.
Tehéntejet még nem kap, gluténtartalmú
ételeket is csak kb. 1-2 hónapja. Lehetséges
hogy valamilyen étel okozza a tüneteket? Elkezdtem
egy naplóban vezetni, hogy mikor mit eszik, mit
iszik, mikor van széklete és milyen, de
egyelôre nem lettem okosabb tôle. Javasol
a doktornô valamilyen kivizsgálást?
Válaszát elôre is köszönöm!
Felszivódási zavar irányában
érdemes megnézni és mindenképpen
több rostos folyadék adását
javaslom.
(Dr.Gimesi Anna)
3331. Hasfájás,
köhögés (3 éves kisfiú)
(2009.03.16.)
Kedves Doktornô! Kisfiam
3 éves, óvodás. Elég sokszor
megbetegszik, ami orrfolyással, hurutos köhögéssel
jár szinte minden esetben, lehelete acetonos. Az
aggaszt, hogy sokszor panaszkodik, hogy fáj a hasa,
és a gyomrára mutat ilyenkor. Ettôl
függetlenül nincs rossz étvágya,
széklete is van, ritka kivétellel, minden
nap. A kérdésem az, hogy lehet-e összefüggés
a köhögés, nyáklerakódás,
és a hasfájás között? Mit
tehetünk ellene? Válaszát elôre
is köszönöm!
Természetesen, hiszen a sok váladék
a beleket piszkálja. A hurutosság
visszatérôségének az okát
kellene megtalálni és lehetôség
szerint a legegyszerûbb módon kezelni,
különben mindig fokozodnak a tünetek.
(Dr.Gimesi Anna)
Kedves Doktornô! 21
hónapos kisfiam problémájával
fordulok Önhöz. Már nagyon sok gasztroenterológusnál
jártunk, de sajnos állapotában javulás
egyenlôre nem látható. 7 hónapos
korában a gyümölcsök adásakor
jelentkezett nála a reflux, GOR. Mivel a gyógyszeres
kezelésre (Ulceran) nem reagált, a Nexiumot
rendre kihányta, következtek a kivizsgálások.
GOR izotóp vizsgálat, nyeletéses
röntgen, ez utóbbi indokolta az endoszkópiát.
A szövettean gastritist és duodenitist állpított
meg. Következett a sok savas hányás,
és a súlyállás miatt a Losec,
ami ugyan jó volt, de ment tôle a gyerek
hasa. Menetközben kiderült: laktózérzékeny.
A szoptatást ezért 14 hónaposan abbahagytuk
(nem bírta a Lactase tablettát) és
kaptuk a hidr. szójaalapú Pregomint, addig
míg ki nem vonták a forgalomból,
majd a Som szójatápszert... A székletében
lassan 1 éve sarjadzó gomba mutatódik
ki nagy mennyiségben. Kaptunk rá kétszer
Diflucant, most Nystatin szedtünk 10 napig, de semmi
változás. Nemrég már a torkán
is volt látható több fehér pötty,
ami heteken át ott tenyészett. A legújabb
receptünk a Klion tabletta. Súlyfejlôdése
leállt, naponta többször 3-szor van széklete,
bûzös, savanyú szagú. Teljesen
tejmentesen van táplálva, és liszeteset
sem kap, lassan 1 éve, mert azt hittük az
okozza a problémát. A tanácsát
szeretném kérni, mert én úgy
érzem a gomba okozza Konrádnál a
problémát. Nem lesz túl sok neki
ez a sok gombaölô? Nagyon aggódom miatta.
Köszönettel, Mónika. Jelige Konrád
Pregomin kapható, csak meg kell rendelni. Székletbôl
Webert, emésztettséget kellene nézni.
Nem hiszem, hogy ez gomba... Gyümölcscukorra
kellene megcsinálni a kilégzési
tesztet.
(Dr.Gimesi Anna)
3333. Rendszertelen evés,
alvás (7 hónapos kislány)
(2009.03.16.)
Kedves Doktornô! Kislányom
most 7 hónapos. (Szül. 3.82 kg, 57 cm) Az
eltelt idô alatt nem tudtam nála rendszeres
napirendet kialakítani. Van 3-4 -féle napirendje,
amit 2-3 esetleg 4 naponta váltogat. Van 5 étkezessel,
van 7-tel. Van hogy 2 hosszabbat alszik napközben,
van, hogy 3 rövidebbet. Ô a 3. gyermekem és
az elsô kettônél nem volt semmi ilyen
probléma. Nagyon nyugodt, jókedélyû
kislány. A testvérei már nagyok,
így nem kell igazodni az ô napirendjükhöz.
Nem probléma ez? Hagyjam rá a dolgok menetét
és majd kialakul egy állandó rendszeresség?
A másik kérdésem az lenne, hogy még
mindig eszik éjjel. Van, hogy kétszer is.
Egy teljes adag (160 ml tápszer) elfogy és
azonnal visszaalszik. Próbáltam teával,
de nem aludt el. Most 7.75 kg és 70 cm. Reggel
tejpépet kap, ebédre fôzeléket,
du. gabonapépet gyümölccsel. Ezeket 4
óránként eszi, gyakrabban nem fogadja
el. A többi alkalommal tápszert kap. Több
variációt próbáltam, de az
éjjeli evést nem hagyja ki. Hogy tudnám
nála elérni, hogy éjjel ne egyen
? Válaszát elôre is köszönöm!
Szilvi
Úgy gondolom délután töményebb
fôzeléket kellene adni és magasabb
tápértékû tápszert.
(Dr.Gimesi Anna)
3334. Gastroenteorológiai
vizsgálat (2009.03.16.)
Tisztelt doktornô!
vissza rendelték 4 hónapos kisfiamat sok
bukás miatt gastro- enteorológiai konzultációra.
Érdekelne, hogy ez mit takar? Bent kell-e maradnunk
pár napra a kórházban? Milyen vizsgálatot
fognak csinálni?
Hasi uh-ot biztosan szoktunk csináltatni, a többit
meg lehet beszélni, hogyan célszerûbb.
(Dr.Gimesi Anna)
3335. Hányinger,
teltségérzet (15 éves fiú)
(2009.03.16.)
Tisztelt Dr Gimesi Anna!
Az én fiam 15 éves és az étkezéseket
követôen mindig hányingere van. (mindegy,
hogy mit eszik, vagy iszik). Ez a hányinger rögtön
étkezés után jelentkezik, és
körülbelül 2-3 órán keresztül
tart. Hányás, haspuffadás nincs,
csak teltségérzet. Több vizsgálatot
is elvégeztek nála, melyeknek eredményei
negatívak lettek. (Vizsgálatok: szemészet,
orr-fül gégészet, H2 kilégzési
teszt, UH, vérvétel, helicobacter pylori
vizsgálata vérbôl, neurológia,
psychológia). Ön még milyen vizsgálatokat
tudna javasolni? Ön szerint mi lehet a probléma,
milyen betegség állhat a háttérben?
Ilyen esetben a gyomortükrözést nem végzik
el? Tisztelettel: Zsuzsa
Valóban a leirása szerint úgy tünik,
a tükrözés nem elkerülhetô.
(Dr.Gimesi Anna)
3336. Székletprobléma
(2 hónapos kisfiú)
(2009.03.16.)
Kedves Doktornô! Két
hónapos kisfiamnak széklet problémai
vannak. A probléma akkor jelentkezett, mikor véres
széklettel kórházba kerültünk.
Ekkor arra a megállapításra jutottak,
hogy tejallergiája van, így új tápszert
kaptunk (Milupa Pregomin). A véres széklet
megszûnt, de azóta csak segítséggel
tud székletet üríteni. A széklete
nem kemény, kenôcsös állagú,
és a kisfiamat nem \"zavarja\", hogy
nincs széklete. Nem nyûgös, nem erôlködik.
A gyermekorvos és a kórházi orvos
is más-más módszert javasolt. Az
egyik azt javasolta adjam nyugodtan a kúpot 3 naponta,
a másik erôsen tiltakozott ellene és
szirupot ajánlott. Kérdésem az, hogy
hozzászokhat a gyermekem a kúphoz, vagy
a sziruphoz. A késôbbiek során lesz
belôle problémája? Mit tegyek hogy
egyedül, rendszeresen tudjon székletet üríteni?
Köszönettel egy \"Bizonytalan Anyuka\"
Én azt gondolom a kamilla tea, a lassan elkezdett
gyümölcslé, és a viz megoldhatná
a problémát.
(Dr.Gimesi Anna)
3337. Székletprobléma
(16 hónapos kislány)
(2009.03.16.)
Tisztelt Doktornô!
Kislányom 16 hónapos és féléves
korától nagyon kemény, \"bogyós\"
a széklete. Háziorvosunk levolac szirupot
javasolt, de ez nem hozott változást, már
az ötödik üvegnél járunk,
de nem használ. Enni mindent eszik, levest, fôzeléket,
a gyümölcsök közül csak az almát
szereti, inni kb 3-4 dl teát vagy vizet tudok bele
erôltetni, a gyümölcslevet nem fogadja
el. Mit tegyek, félek hogy aranyeret kap a kemény
széklettôl. Köszönettel: Ergo
Emésztés irányában meg kellene
nézni, hogy esetleg mi okozhatja és természetesen
a sok folyadék nem kerülhetô el.
(Dr.Gimesi Anna)
3338. Hüvelyfájdalom
(4 éves kislány) (2009.03.16.)
4 éves kislányom
idônként panaszkodik hüvelyfájdalomra.
Nekem ilyenkor sem tûnik pirosabbnak a szokásosnál.
Általában Sudocreme-mel enyhén bekenem
neki, hamar el is múlik. Érdeklôdni
szeretnék, hogy mi lehet az oka és milyen
kezelést alkalmazhatnánk? Mielôbbi
válaszukat elôre is köszönöm.
Vizelet és hüvelyváladék levételét
javaslom.
(Dr.Gimesi Anna)
3339. Dudor a bôr
alatt (2009.03.16.)
Jo napot. Az lenne a kerdesem,
hogy 5 hetes kisbabankon most latjuk, hogy kis dudor van
az egyik kezen. De nem tunik csipesnek, mert nem piros
es nem is zavarja a babat. Viszont amint megtapogatjuk
erzodik egy kis bog bent a bor alatt, ami \"mozgathato\".
Mintha zsircsomo lenne. Mi lenne a velemenye... kell-e
ebben az esetben meg varni? koszonettel Tibor